A csúcson kell abbahagyni, tartja a mondás, ami Deák Imre esetében megállja helyét. Egy évtized után, tavaly december végén, úgy adta át a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatói posztját, hogy miután a legnagyobb hazai szállodavállalat épségben élte túl a válság éveit, ma már fejlesztésekre is futja a nyereségből.
– Mindig Magyarországon képzeltem el az életemet. Még akkor is, amikor 1986-ban az USA-ba mentem szállodaigazgatónak, elvállalva egy új, ötcsillagos ház megnyitását – magyarázza Deák Imre.
Persze hosszú út vezetett szülővárosától, Pécstől, Los Angelesig. A Mecsek tövében, a Danubius lánc által felvásárolt HungarHotelshez tartozó Nádor Szállóban, még felszolgáló tanulóként kezdte karrierjét. Éppen úgy, ahogy a hőskorban, a legtöbb kiváló vezető a karrierlépcső alsó fokáról indulva, a szakma minden jelentősebb állomását megismerve jutott a csúcsra. Ezért is becsüli azokat a menedzsereket, akikről Amerikában azt mondják: nem szégyelli bepiszkítani kezét a munkával.
Karrierjének következő állomásaként a budai várban, a kelet-európában elsőként Magyarországon megnyíló Hilton Budapest éttermi üzletvezetője, majd 1978-tól a keszthelyi Helikon Szálló, majd 1980-tól a Thermal Hotel Hévíz szállodaigazgatója lett. Mindkettő az 1972-ben alapított Danubius Szálloda és Gyógyüdülő vállalthoz tartozott (amely a HungarHotels és a ma már az Accor csoporthoz tartozó Pannonia mellett a legfiatalabbként indult). Portfóliójából akkor éppen a nevében szereplő és a lánc mai erősségét adó gyógyszállodák hiányoztak. Később azonban a Margitszigeten, Hévízen, Sárváron, illetve Bükfürdőn akkor épült gyógyszállodák mellett a Hotel Gellért is a csoporthoz került.
– Abban az időben sok minden történt, de szakmailag a legizgalmasabb mégis a Hilton megjelenése volt, ami egy világszerte magasan jegyzett amerikai brand hazai meghonosítását jelentette. A legnagyobb újdonság annak a felismerése volt, hogy a szabványosítás mennyire kulcskérdés a szállodaiparban. Hosszútávon ugyanis elképzelhetetlen a siker, ha egy hotellánc szállodái nem azonos elvek alapján, a vendég által beazonosítható módon, egységes minőséget nyújtanak.
Miközben idehaza megismerte az amerikai üzemeltetési elveket, egy nemzetközi szakmai konferencián találkozott azzal az amerikai üzletemberrel, aki felkérte a Los Angeles és San Francisco között, a tengerparton megnyíló ötcsillagos hotel igazgatójának. Az USA-ban nemcsak azt ismerte meg, milyen kihívásokat rejt egy új szálloda létrehozása és bevezetése, hanem azt is, hogy miként működik az amerikai gazdaság. A frissen nyitott ház ugyanis hiába működött jó kihasználtsággal, a magas banki hitelállomány miatt képtelen volt fizetni hiteleit. Így a szocialista viszonyok közül érkező szakember, a kapitalizmus törvényeit is testközelből tapasztalhatta meg. A szálloda ugyan csődbe került, de ő Amerikában maradt és 1990-es hazatéréséig, a West Hollywoodi ötcsillagos Bel Age igazgatója lett, amely az akkor újdonságnak számító, all suite modellt alkalmazva csak lakosztályokat üzemeltet. Ebben az időszakban nemcsak azt tapasztalta meg, hogy az amerikaiak mitől olyan nagymesterei a szervezésnek, hanem azt is, hogy az ottani alkalmazottak, a kiváló tréningek miatt illeszkednek hibátlanul a személytelen szolgáltatást tökéletesen működtető gépezetbe. De amint a megszokottól eltérő valami, a váratlan helyzetben már akadozik a gépezet, mert a munkatársak nem tudják feltalálni magukat.
– Magyarországon sokan megkérdezték már, hogy lehet otthagyni egy ilyen remek állást és vele Amerikát, amit magánemberként a mai napig szeretek. De ahogy már említettem, az amerikai utat sosem terveztem hosszútávra, amit az is mutat, hogy nem szakadtam el a Danubiustól: fizetés nélküli szabadságon voltam távol. A Los Angeles-i munka persze végtelenül vonzó, de embert próbáló feladat volt. Az utolsó időszakban már a szállodában laktam, és volt, hogy napokig ki sem jutottam a házból. Amikor pedig a Danubiusnál pályázatot írtak ki a vezérigazgatói posztra, magam is jelentkeztem. Betegh Sándorral, akivel régóta ismertük egymást, abban állapodtunk meg, hogy bármelyikünk lesz a vezérigazgató, a másikunk lesz a helyettese. Mivel Sándor lett a befutó én 1990-től általános-vezérigazgató helyettesként tevékenykedtem.
Deák Imre szerint nem kell csodát keresni abban, hogy a Magyarországon megszokottól eltérően, nem áskálódtak egymás ellen, hanem 16 évig, zavartalanul dolgoztak együtt.
–Egyszerűen arról van szó, hogy nem fojtogattuk egymást. Nem is lett volna értelme. Mindig a közös nevezőt, a kompromisszumot kerestük, és amiben nem értettünk egyet – mert azért ilyen is volt természetesen –, azt megbeszéltük, és ezután hoztunk egy olyan döntést, amelyhez mindketten tartottuk magunkat. Az sem közömbös, hogy nagyon izgalmas időszakot éltünk át, amikor olyan történelmi és szakma történeti fordulatok követték egymást, ami önmagában is számtalan lehetőséget, kihívást jelentett.
Ezek közé tartozott, hogy a Danubiust az első nyilvános részvénykibocsátások egyikeként, az iparágban elsőként, komoly állami támogatás mellett, 1992-ben vezették be a tőzsdére. Így alakult ki az a különleges helyzet, hogy a vállalatcsoportnak egészen, addig több ezer kisrészvényese volt, amíg a Sir Bernard Schreier tulajdonában álló CP Holdings meg nem szerezte az irányítási jogokat, majd a többségi,végül pedig a teljes tulajdont. 1996-ban pedig a fürgébb hal megeszi a nagyobbat igazságát beteljesítve, az egykor legkisebb szállodavállalat, a Danubius, nyílt pályázaton vásárolhatta meg a Forum és InterContinental hotel eladása után megmaradt HungarHotelst üzemeltető Hungária Szálloda Rt.-t. Ezt követte a Gundel étterem, amit később szintén beolvasztottak a vállalatcsoportba.
A külföldi terjeszkedést megkezdve, 1999-ben a leányvállalatait holdingként üzemeltető Danubius Hotels Nyrt. a csehországi Marienbadban először egy hotelt vett meg, majd a 31 ingatlant, négy gyógyközpontot és 40 termálforrást üzemeltető Lecebne Lázné a. s.-t vásárolta meg. 2002-ben pedig a szlovákiai Pöstyénben vette meg a helyi gyógyfürdőkomplexumot és a hozzá tartozó szállodát. 2001-ben az erdélyi, Szováta-fürdőn vásárolt három szállodát, amelyből már kettőt négycsillagosra felújított.
Deák Imre szerint a regionális szerepvállalás atyja Sir Bernard Schreier volt, akit nagy formátumú, kemény business man-nek, ugyanakkor nagyon jó embernek ismert meg. Olyannak, aki rendkívül operatív volt és akivel a magas követelményszint miatt nem volt könnyű együtt dolgozni, de aki nyitott volt, elfogadta a másik érveit, és aki nem érezte rangon alulinak azt, hogy az üzemi konyha kosztját is megkóstolja, és aki még a szobalányokkal is megtalálta a közös hangot. A 2008-as válság idején pedig az is sokat segített a túléléshez, hogy Bernard Schreier ugyan pénzügyi befektetőként, nem a szállodaiparból érkezett, de mivel családjuk egykoron, a nagy gazdasági válság idején tönkrement, pontosan tudta, hogy a nehéz időkben a pénzügyi fegyelem mellett, türelemre is szükség van.
– A kérdésre, hogy mire vagyok a legbüszkébb, az idehaza előzmény nélküli, gyógyításra, majd betegség megelőzésre alapozó gyógyszállodai rendszer megteremtése mellett, a 2008-tól kezdődő globális gazdasági válság menedzselését tartom – értékel Deák Imre. – Nem volt ez egy látványos időszak. Sőt a túlélés érdekében olyan döntéseket is meg kellett hozni, amelyek közül néhányra, szakmailag nem a legbüszkébb vagyok, de a legfontosabb mégiscsak az, hogy sikerült teljesíteni a küldetést. A Danubius konzervatív üzletvitel mellett, a hiteleit folyamatosan fizetve, likviditását megőrizve, nagyobb vérveszteség nélkül élte túl a válság időszakát. Amiben annak is nagy szerepe volt, hogy Schreirer úr nem akart osztalékot, csak azt kérte, maradjon a víz fölött a Danubius hajója, és ahogy azt éreztük, hogy biztonságos vizekre érünk, már az állagmegóvásra, majd a felújításra is egyre nagyobb hangsúlyt fektettünk. De mindez nem az én érdemem, a vezetőtársaim mellett az összes munkavállaló elkötelezettségére is szükség volt.
A jövő? 2017-ben a Danubius csoport, a tervek szerint kettéválik a városi szállodákat, illetve a hazai és külföldi gyógyszállodákat üzemeltető vállalatokra. (Utóbbi vezetőjének személye, még nem publikus.) Deák Imre azt mondja, tudatosan készült arra, hogy hátrébb lépjen és a Danubius igazgatósági tagságát megőrizve, a napi feladatok helyett, a hosszútávú stratégia alkotással foglalkozzon. Már csak azért is, mert kiváló utódai vannak. Közülük, a városi szállodákat üzemeltető hotellánc vezérigazgatója az a Kovács Balázs, aki értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettesként már régóta bebizonyította, hogy méltó utódja lesz.
-érsek m. z.-
Legyél az első hozzászóló "A láncépítő hátralép" című cikkhez