A Mátra élmény minden évszakban: „Viszlát nyár, helló szeptember!”

Bár lassan búcsút mondunk a nyárnak, igazán mozgalmas őszre számíthat az, aki a Mátrába látogat.

Nosztalgia és megújulás égen-földön

A Pipis-hegyi repülőnap évtizedekig a térség kiemelkedő szezonnyitó rendezvénye volt. Most megújulva tér vissza, igaz, ezúttal szezonzáró programként, ám annál színesebb kínálattal. Ha majális, akkor PIPIS-HEGYI REPÜLŐNAP – hosszú éveken át tízezrek számára volt ez magától értetődő.

A Gyöngyös-Mátra TDM igazán ütős visszatérést tervez a rendezvénynek, hiszen 2019 szeptemberében nyárbúcsúztató repülőnapot szervez. Nem mondhatjuk, hogy holmi szárnypróbálgatásról lesz szó – bár szó szerint véve természetesen igen – , hiszen egy nagy múltú rendezvény tér vissza a Pipis-hegyi repülőtérre, megújulva. Az egykor „megszokott” repülős bemutatók és sétarepülős programok mellett újdonságokkal is készülnek, egyebek mellett drón-bemutató és verseny is lesz, meg persze szabadtéri koncertek, repülős és katasztrófavédelmi bemutatók.

Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál

A bor és a kultúra igaz kapcsolatát ápolva ismét megrendezésre kerül Gyöngyös Fő terén 2019. szeptember 13-15. között a MÁTRAI SZÜRETI NAPOK ÉS FEHÉRBOR FESZTIVÁL.

Az EDDA, a Kozmix legnépszerűbb dalait egy pohár üde mátrai borral a kezünkben hallgathatjuk a Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál háromnapos ünnepén, Gyöngyös történelmi belvárosában, a Fő tér épületei között, ahol a legkiválóbb mátrai borászok kínálják majd boraikat. Közben olyan sztárok koncertjei szórakoztatnak bennünket, mint a már említett EDDA, Kozmix vagy a Punanny Massif és a Fallow the flow.

Kézműves kirakodóvásár, gulyás- és pörköltfőző verseny is gazdagítja az eseményt. Népi iparművészeti vásár, minőségi borok árusítása a Fő téri borpavilonokban, csemegeszőlő- és mustárusítás, gyermekjátékok, kulturális programok gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Bővebb információ: www.gyongyosmatra.hu

Programajánló:

  • Augusztus 31. Bányásznap: Gyöngyös, Fő tér, +36 37/313-083
  • Szeptember 7. Viszlát Nyár, Repülőnap: Gyöngyös, Pipis-hegyi repülőtér, www.gyongyos-matra.hu
  • Szeptember 13-15. Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál: Gyöngyös, Fő tér, 37/312-282, www.gyongyok.com
  • Szeptember 28-29. Oxygen Adrenalin Park születésnapja: Oxygen Adrenalin Park, Sástó-Kőbánya, 37/575-025, www.adrenalin-park.hu
  • Szeptember 28. Falunap: Kisnánai vár, 37/324-065, var.kisnanai@gmail.com, www.kisnanavar.hu
  • Október 6. Családi programok Az állatok világnapja alkalmából: Gyöngyös, Mátra Múzeum, +36 37/505-530, www.matramuzeum.hu
  • Október 11-12. SörDzsem: Gyöngyös, Vármegyeháza, www.gyongyos-matra.hu
  • November 23. András havi disznótoros: Kisnánai vár, 37/324-065, var.kisnanai@gmail.com, www.kisnanavar.hu
  • November 30. Mikulás túra: Mátra, +36 30/308-4317, www.kekesturista.hu
  • November 29.-december 22. Gyöngyösi Advent: Gyöngyös, Fő tér, 37/312-282, www.gyongyok.com