Mutatjuk, milyen sokat dolgoznak az erdészek, hogy nyugodtan túrázhassunk

Azt mondják, hogy az erdészek soha nem pihenhetnek le nyugodtan egy kis ebéd utáni sziesztára, mert mindig van valami tennivalójuk. Azt is mondják, hogy a munkájukkal a turistákat is „szolgálják”, hogy azok nyugodtan sétálhassanak az erdőben.

Ezer dolog várja az erdészeket, most például odúkat kell kitenniük az erdőben azoknak a madaraknak, amelyeknek még a természet nem adott búvóhelyet. Tavaly öt erdészkerületben, a Sóstói-erdőben, valamint Tiszatelek, Kállósemjén, Nagykálló és Nagyszállás térségében létesített odútelepeket a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete. Olyan fiatal erdőkben helyezték el az odúkat, ahol a fákon még nem találnak természetes búvóhelyet a madarak. A szárnyasok részéről „komoly volt az „érdeklődés”, hiszen 90%-os lakottságot jegyeztek fel a szakemberek.

A hatvan úgynevezett „B” típusú odút elsősorban széncinegék foglalták el. Megfigyelések szerint egy cinkepár naponta 360 alkalommal etet. Könnyen kiszámolható, hogy a fiókanevelés 18 napja alatt hány ezer ízeltlábút fogyasztanak el, hozzájárulva az „élőhelyi rend” kialakításához, a fák rovarkártevőinek csökkentéséhez. Ez azért is fontos, mert ha turistáskodunk, nem rajongunk azért, ha millió szúnyog és egyéb szárnyas „haramia” harap belénk.

Most se nyugodhattak az erdészek, mert február második felében kell az előző szezon fészekanyagait, az éjszakázó helyek nyomait eltakarítani, valamint az állatok (erdei egerek, pelék, darazsak) által behordott anyagokat kitisztítani. Így készítik elő az odúkat az újabb fészkelési idényre. A takarításon kívül lehetőség van a telepek bővítésére, újabb 15 „B”-, illetve 25 „D” típusú odúval bővíteni, amelyek a nagyobb testű madarak (seregély, búbosbanka, szalakóta) fészkelésére szolgálnak. Újdonság, hogy minden érintett területen egy-egy macskabagoly fészekládát is kihelyeztek.

A tisztítás és bővítés azért időszerű, mert a baglyok nászidőszaka hamarabb kezdődik, mint az énekes madaraké, amelyek március második felétől kezdik a fészeképítést. A Nyíregyházi Erdészet munkatársai tervezik denevérodúk kihelyezését is, hogy az erdei denevérfajok állományának növelésével az éjszaka repülő erdőkárosítók elleni biológiai védekezést is elősegítsék.

Bódi Ágnes