Athén újkori ízei

Már gépünk landolásakor átjárt minket az athéni életérzés, az ókor világának szelleme, a tenger illata, és az a szavakba nem önthető mediterrán hangulat, ami az egész országban jelen van. Első úti célunk az idelátogatók kihagyhatatlan állomása, az Akropolisz. Mielőtt azonban tiszteletünket tettük volna a fellegvárban, idegenvezetőnk tanácsára ellátogattunk a belvárosban, a nevezetesség lába alatt elterülő, a görög–angol műemlékvita csúcsaként megépített új Akropolisz Múzeumba.

Fantasztikus élmény volt ide belépni. Mindannyiunkat lenyűgözött az a hihetetlen összhang, ahogy ez a modern épület a maga természetességével ad otthont az ősi görög világból megmaradt emlékeknek, miközben az építészeti bravúrnak köszönhetően nem mindennapi városi panoráma tárult elénk a tárlatvezetés közben. Nemcsak a szemünk, de a lábunk elé is érdemes volt nézni, ugyanis a bejárat előtt üvegpadlón keresztül csodálhattuk meg a Kr. e. V. századtól egészen a Kr. u. V. századig bezárólag a város máig megmaradt emlékeit. Az itt őrzött kincsek felbecsülhetetlen értékűek, mintegy könyvként mesélnek nekünk a letűnt kor mindennapjairól, egy olyan túravezetővel pedig, aki ezen könyv sorai között is tud olvasni, életre szóló élmény az itt tett látogatás. A múzeumban tekinthetjük meg az eredeti Kariatidákat, az Erekhtheion templom hat kecses, oszlopként szolgáló nőalakját. A világ több pontjáról való összegyűjtésük a 2009-es megnyitó fénypontja volt, hisz így több száz év után újra együtt láthatók a szüzek.

Felkészülvén az Akropoliszra felvezető, kihívásoktól egyáltalán nem mentes útra, szusszantunk egyet a múzeum teraszán található kávéházban, és miközben hűs frappénkat kortyolgattuk, gyönyörködtünk a Parthenon semmihez sem fogható látványában. Utunk előtt mindenképpen készüljünk fel a fent ránk váró erős napsütésre, szerelkezzünk fel elegendő folyadékkal, és persze megfelelő lábbelivel, hiszen az évszázadok óta út- és lépcsőként használt kövek itt-ott igencsak csúszósak.

A hegyre felérve a Propülaián keresztülhaladva tárult elénk az Athén jelképévé vált, vakítóan fehér Parthenon, balra tőle pedig az Erekhtheion. Kevesen tudják, hogy éppen e miatt a ragyogás miatt az ókorban a szent hegy templomait sárga, piros és zöld színűekre festették, szobrai pedig drágakövekkel voltak díszítve. Az innen elénk táruló panoráma páratlan időutazásra késztetett: előttünk hevert a mai, modern európai főváros, miközben körbevettek az ókori világ ránk hagyott emlékei. A hegy déli lejtője felé letekintve pillantottuk meg a Dionüszosz Színházat, és nem messze tőle az Odeont, mely évről évre kulturális események színhelye.

Kellemes fáradtságunkat a tengerparton pihentük ki, ahol nemcsak a habok közé merülés, de maga a végtelennek tűnő, kristálytiszta víz látványa is felejthetetlen élményt szerzett számunkra. Nyugalmunkat csak a néha feltűnő afrikai árusok zavarták meg egy rövid időre, de sikerélmény hiányában hamar letettek arról, hogy ránk sózzák a portékájukat. Bárhol is jártunk a városban, körülvett minket a mediterrán légkör, ám mi ennek is a mélyére szerettünk volna hatolni, így tettünk egy sétát az oly népszerű Plakán, mely szuvenírboltjai tömkelegével csábítja pénzköltésre az idetévedt turistákat. Ha nem is áll szándékunkban vásárolni – amit itt elég nehéz megállni –, csak a miatt az életérzés miatt is érdemes ide eljönni, ami még a legkisebb ikonképből is árad: a rohanó világ megpihen egy pillanatra, megadja magát a napfénynek és a tengernek, te pedig, messziről jött vándor, részese vagy ennek a pillanatnak, mikor is utadon a lágy dallamok és az eleven múlt kísér.

Napnyugtával pedig kihagyhatatlan az igazi görög ínyencségek megkóstolása. Így tettünk hát mi is, de igazán nehéz dolgunk volt szabad asztalt találni a csordultig tömött tavernákban. Az egyik szemfüles tulajnak azonban ez sem okozott problémát: tanácstalanságunkat látva azonnal segítségünkre sietett, a semmiből elővarázsolt egy asztalt, és ezzel a fején szaladt a másik éttermébe, ahol pillanatok alatt meg is terített a személyzettel. Ez is ékes bizonyítékként szolgált, hogy itt tényleg a vendég az első, és üres gyomorral nem hagyjuk el a helyet. Kalandos ültetésünk után pedig pár perc múlva már – képletesen szólva – a hamisítatlan hellén ízek után nyaltuk meg mind a tíz ujjunkat.