Bécs városa fiatalít

 Bécs az európai gazdasági recesszió ellenére sikeres éveket zárt idegenforgalmi szempontból: tavaly a vendégek 11,4 millió vendégéjszakát töltöttek a városban, amellyel 5 százalékkal felülmúlták a 2010-es rekord évet (Budapesten ugyanez a szám 6,3 millió volt). Az már csak hab a tortán, hogy a világ összes városa közül Bécs immár ötödik éve a legnépszerűbb konferenciaváros a Nemzetközi Kongresszus és Konferencia Szövetség rangsora alapján: 2011-ben 638 nemzetközi konferenciát tartottak az osztrák fővárosban.

Természetesen nem is kell sorolnunk azokat a látnivalókat, amik mindig is vonzották a vendégeket: a Schönbrunni, vagy a Hofburg királyi palotát, a világ egyik leggazdagabb szépművészeti múzeumát, a szecessziós Bécset (idén van egyébként Gustav Klimt születésének 150. évfordulója, és ebből az alkalomból számos kiállítás látható az osztrák fővárosban). Bécs azonban másik, fiatalos arcát is fel akarja mutatni, hiszen a múzeumok, templomok mellet nem kevésbé fontos, hogy a Mercer tanácsadó cég nemzetközi fölmérése szerint Bécs harmadik éve a világ legélhetőbb városa lett. A 221 város összehasonlítása alapján készült felmérés figyelembe vette a társadalmi, gazdasági körülményeket, nem utolsó sorban azt is, hogy a keresők évi 25 ezer eurós átlagjövedelmével Bécs a tizedik leggazdagabb város Európában.

Beszámították az egészségügy, az oktatás, a közszolgáltatások, a környezetvédelem, és természetesen a szórakozás szempontjait is. Ez utóbbi két szempont miatt fontos, hogy a város területének a fele kertekből, parkokból és erdőségekből áll, ami nagy lehetőségeket rejt magában a fiatalokat megcélzó idegenforgalmi stratégiában. Mert hiszen a gyerekeknek és a tizenéveseknek nyújt elsősorban szórakozást a Duna-sziget, ez a szabadtéri paradicsom, ahol 42 kilométer hosszan található ideális terület a vízi és szárazföldi sportoknak, ahol gördeszkázás, futball, vízisí, mesterséges hegymászás várja a látogatókat.

Nem messze innét található a Wasserspielplatz Wasserturm, vízi játszótér, ahol csúszdák, vízesések és más attrakciók tucatjait élvezhetik az ifjú és kevésbé ifjú vendégek. A Schönbrunni Állatkertben a Kínából érkezett pandák mellett (az egyik már itt született, ami nagyon ritka dolog) megtekinthető a fókaetetés, a tavalyi évben megnyílt trópusi esőerdő-ház, vagy a Polárium, ahol a pingvinekben gyönyörködhetünk. Másutt, az Esterházy Park egykori légelhárító tornyában nyílt meg a hatemeletes Aqua-Terra Zoo, ahol egyrészt ötszáz állat, például papagájok és majmok mászkálnak, röpködnek szabadon a látogatók között, míg délutánonként megtekinthető a piranhák és cápák etetése.

Az idegenforgalmi Hivatal a városvezetéssel együtt úgy döntött, hogy a fiataloknak kedvez a hagyományos szórakozásban, művelődésben is, ezért a több mint húsz legnépszerűbb múzeumba a belépés 18 év alatt ingyenes.

A némileg idősebb fiataloknak a bécsi Práterben, egy egykori szaunában alakították ki a Pratersauna klubot, amely rövid időn belül az osztrák főváros egyik legdivatosabb szórakozóhelyévé vált. A Poolbar Popfesztivál 2012. május 10-től 12-ig immár harmadik alkalommal vendégeskedik a Pratersaunában. A fesztivál kínálata a különböző rétegzenéktől a popzenéig és a legkülönfélébb kulturális programokig terjed. Az egyik fő fellépőként sikerült a kanadai sztár Dj-t, A-Trakot megnyerni, aki „Barbra Streisand” című slágerével az egész világon ismertté vált. Júniusban egy újabb fesztivál következik: 2012. június 14-től 18-ig a Pratersauna lesz a Prater Unser klubfesztivál központja. A Práterben található különböző helyszíneken a house, a techno, a dubstep, a drum’n’bass, az electro, a diszkó és a hiphop területéről érkező nemzetközi sztárok szórakoztatják a vendégeket. A fellépők között található többek között Delano Smith Detroitből, Juju & Jordash Amszterdamból, valamint Krystal Klear és Om Unit Nagy-Britanniából. A fesztivál kínálatát egy „techno-kabin” teszi teljessé a bécsi óriáskeréken, valamint egy Sunday-24hrs-Day Party.

Bécs kedvező idegenforgalmi statisztikáiból természetesen a magyar turisták is kiveszik a részüket, de a Bécsi Idegenforgalmi Hivatal szeretné, ha még népszerűbb lenne a város a magyarok körében, ezért májusban elhozza hazánkba a leghíresebb bécsi DJ-t, Peter Krudert egy exkluzív VIP-parti keretében, ahol bécsi borkóstolót is tartanak, ily módon mutatva be az osztrák főváros két, nálunk még kevésbé ismert fiatalos jellegzetességét.

Legyél az első hozzászóló "Bécs városa fiatalít" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*