Bővíti amerikai járatainak számát a KLM

Az Egyesült Államok novembertől újra lehetővé teszi a beutazást az oltott turisták számára, ezért a KLM a téli menetrendi időszakban növeli az amerikai járatok számát. A holland kormány ezzel egyidejűleg arról döntött, hogy visszavonja az Egyesült Államokból érkező, oltott turistákra vonatkozó karanténkötelezettséget, amely miatt a KLM-nek több járatot is törölnie kellett.

A koronavírus-járvány kitörése óta az Egyesült Államok korlátozta a belépést az uniós állampolgárok számára, az oltási programok előre haladásával, illetve a járvány mérséklődése után azonban előbb az EU, majd az USA is úgy döntött, újra engedélyezi a nem szükséges utazásokat is a két kontinens között. A szabályok szerint az Európai Unió schengeni területéről ismét be lehet utazni, ha az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elfogadott oltás (Pfizer, Moderna, Janssen, Astra Zeneca, Sinopharm) minden adagját megkapta az utas, és ezt igazolni tudja. Emellett a beutazás előtt három napnál nem régebbi PCR tesztet is fel kell mutatni a beszállításnál.

Az enyhülő szabályozásnak köszönhetően a KLM december 7-től újraindítja a Las Vegas-i és miami járatokat. Azok az utasok, akiknek ezekre a járatokra volt foglalásuk, de a szigorodó szabályok miatt törölték, a KLM ingyenes átfoglalást biztosít. A KLM Boeing 787-9 Dreamlinerei Miamiba kedden, pénteken és vasárnap, Las Vegasba pedig kedden, csütörtökön és vasárnap közlekednek. Ezen kívül a KLM New Yorkba, Bostonba, San Franciscóba, Los Angelesbe, Chicagóba, Atlantába és Houstonba is közlekedik a téli menetrendi időszakban.

A globális hálózat helyreállítása a KLM újraindításának középpontjában van. Már a járvány kitörésekor is arra törekedett a holland légicég, hogy a legtöbb célállomás elérhető maradjon, hogy akinek utaznia kellett, annak lehetőséget biztosítson, illetve az áruszállító járatok, valamint az egészségügyi segédeszközök, oltások célba juttatása is így volt garantálható. Ez a stratégia most előnyére van a KLM-nek, mivel sokkal egyszerűbben és hatékonyabban tudja a kínálatot bővíteni. A légitársaság azonban továbbra is kitart amellett, hogy egységesebb utazási szabályokra van szükség.

A légitársaság mindent megtesz azért, hogy utasait a lehető legnagyobb biztonságban juttassa el a célállomásra. A KLM a legszigorúbb higiéniai szabályokat vezette be, amelyeket az APEX utaselégedettségi szervezet Gyémánt díjjal jutalmazott, ezzel a holland légitársaság egészségvédelmi szempontból is kiemelkedő teljesítményt nyújt. A KLM minden utas számára rugalmas jegymódosítást biztosít, a megvásárolt jegyek ingyenesen módosíthatók, vagy törölhetők. Az APEX a KLM globális utaskiszolgálását ötcsillagos minősítéssel díjazta.