Csaknem egymillió látogatóra számítanak az expó magyar pavilonjában

A magyar szervezők csaknem egymillió látogatóra számítanak a dubaji kiállítás magyar pavilonjában az expó hat hónapja alatt – mondta el a közmédiának szerdán Dubajban, a megnyitó előtt két nappal Tóth Andrea, az Expo 2020 Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az igazgató elmondta, hogy akkor fogja igazán sikeresnek érezni a projektet, ha nem csak látogatók érkeznek, hanem a magyar kis- és középvállalkozások be tudnak mutatkozni a nagyvilágnak, és szerződéseket tudnak kötni, ami azt jelenti, hogy gazdasági hatásai is lesznek a világkiállításon való magyar részvételnek. “Félúton vagyunk, megtettünk mindent, hogy megnyissuk a magyar pavilont itt, Dubajban a világkiállításon, és, hogy egy olyan épületet hozzunk létre, amely megfelel Magyarország képviseletének a világ legnagyobb show-ján” – fogalmazott Tóth Andrea.

Tóth Andrea kitért arra, hogy az expón Magyarország a természeti szépségeit, a turisztikai vonzerejét mutatja be. “Azt szeretnénk megmutatni a világnak, hogy milyen csodálatos a hazánk, milyen gyönyörű Magyarország, miért érdemes ellátogatni Magyarországra” – fejtette ki az igazgató.

A magyar részvételről, elmondta, hogy “aki kimarad, az lemarad”, és szinte a világ minden országa jelen van a világkiállításon. Dubaj hatalmas olvasztótégelye a gazdaságnak, a turizmusnak és az üzleti életnek, és 192 ország úgy érezte, hogy itt kell lennie, és természetesen Magyarország is – mutatott rá Tóth Andrea. Az igazgató kitért arra is, hogy sok kihívást jelentett a résztvevő országok számára, hogy teljesen más kulturális és vallási környezetben kell bemutatni termékeiket, szolgáltatásaikat, természeti kincseiket, de mint fogalmazott, úgy véli, Magyarország kiválóan veszi ezt az akadályt, és mindenben meg fog felelni a helyi elvárásoknak. A dubaji világkiállítás október 1-jén nyílik meg a nagy nyilvánosság előtt. (MTI)