Budapest Airport: indul a téli menetrend!

A hónap végén ismét jön az óraátállítás, ezzel pedig kezdetét veszi a légiközlekedésben is a téli szezon. A nyári időszak után a téli menetrend is teljes: kilenc új járat és sok más fejlesztés gondoskodik arról, hogy a novembertől március végéig tartó időszakban se múljon el az utazási kedv – írta közleményében a Budapest Airport.

Október 29-én, vasárnap egy órával többet lehet aludni, ez pedig jó hír annak a több ezer embernek, akiknek aznap reggel indul a repülőgépük. A légiközlekedési ilyenkor hagyományosan a téli menetrendre áll át, ez azonban nem jelenti azt, hogy csökkenne a kínálat. Míg néhány évvel ezelőtt sokkal kisebb volt ilyenkor a forgalom, mostanra ez a szezon sem marad el a nyári időszaktól, hangsúlyozta Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője. A szakember szerint ma már sokkal több lehetőség van, ha pár napra, vagy egy-két hétre magunk mögött akarjuk hagyni a hideget, ráadásul Európán belül is óriási a választék a városok között, a légitársaságok ajánlatai pedig sokakat elcsábítanak.

Budapest Airport: indul a téli menetrend!

Idén télen olyan új célállomásokkal bővül a kínálat a Ryanairnek köszönhetően, mint Palermo és Valencia, heti két-két járattal. Meglévő útvonalakra is indít járatokat az ír fapados, a skóciai Edinburg városába heti kettő, Prágába heti öt alkalommal repülnek. Európán kívül az idei tél egyik slágerének ígérkezik Marokkó. Az észak-afrikai ország kultúrában gazdag nagyvárosa, Marrákes is elérhető lesz közvetlen járatokkal.

Marokkó egyik, ha nem a legjobb tengerparti üdülőhelye, Agadir is megjelenik a téli kínálatban, a Wizz Air révén. A magyar hátterű diszkont légitársasággal heti két alkalommal lehet eljutni Marokkóba. A Wizz kínálata december közepén két új németországi várossal bővül: Frankfurt és Berlin naponta közlekedő járattal lesz elérhető.

A téli időszakban gyakran változtatnak a légitársaságok a meglévő menetrendjükön is. A Távol-Keletre utazóknak nagy segítséget jelent majd az Aeroflot napi harmadik moszkvai járata; Moszkván keresztül sokkal kényelmesebb csatlakozás és nagyobb választék érhető el az orosz légitársasággal. Ugyancsak bővül a dohai átszállási lehetőségek száma, a Qatar Airways ugyanis már napi két járattal közlekedik Budapestre. Katar fővárosán keresztül pedig gyakorlatilag egész Ázsia, a csendes-óceáni térség és Ausztrália, valamint Afrika is elérhető.

Legyél az első hozzászóló "Budapest Airport: indul a téli menetrend!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*