Budapest-London: beszállt a Flybe is

Beszállt a Flybe

Másfél millióan utaztak tavaly London és Budapest között közlekedő közvetlen repülőjáratokkal, és ez a szám az idén tovább nőhet. Már csak azért is, mert ebben az évben egy új légitársaság és egy új londoni repülőtér is elérhetővé vált a magyar utasok számára. A Flybe a London központjától keletre fekvő Southend repülőtere és Budapest között indított járatokat.

A Flybe budapesti járatai heti három alkalommal közlekednek majd: kedden, csütörtökön és szombaton. A légitársaság tervei szerint a járattal a szabadidős utazókat, elsősorban a briteket célozzák meg, akiknek a kontinens legjobb ún. „city break” desztinációit szeretnék kínálni. Budapest pedig pont ilyen, vagyis vonzó hosszú hétvégés célpont. A járatok menetrendje is ehhez alkalmazkodik: a délutáni órákban közlekedik, ami nagyon kényelmesen elérhető a szállodai kijelentkezés után.

Flybe: irány Southend!

Az új járattal a magyar utasok is nyernek, hiszen Budapest-London piacon megjelenő újabb szereplő kedvezően hathat az árakra. London Southend repülőtere ráadásul közvetlen vasúti kapcsolattal rendelkezik, ahonnan 50 perc alatt érkezik be a vonat a Liverpool Street állomásra. Idén nyáron így már 6 légitársaság és 5 repülőtér áll rendelkezésre az utasoknak, ha Londonba szeretnének repülni.

Beszállt a Flybe

A légitársaság Embraer E195-ös regionális jet gépet indít Budapestre

A Budapest Airport járatfejlesztési vezetője szerint fontos, hogy nem csak újabb városokkal bővül a budapesti hálózat, hanem a meglévő desztinációkon is szélesedik a kínálat. Bogáts Balázs hozzátette, hogy a tavalyi másfél milliós forgalmat is meghaladhatja az idei utasszám a két város között, ha a Flybe légitársasághoz hasonlóan sikerül új célcsoportokat megszólítani és kiaknázni az útvonal további lehetőségeit.

Glyn Jones, a Stobart Aviation vezérigazgatója közölte: „Budapest és London Southend repülőtér (SLA) közötti új útvonalunk elindításával tovább erősítjük azt a növekedési pályát, amit a Stobart Group légiközlekedési divíziójánál követünk. London Southend repülőtere tökéletes helyen fekszik London és az essexi régió kiszolgálásához, a közvetlenül a terminál mellől induló vonatokkal 48 perc alatt érhető el London. A heti három új járat Budapest és London Southend között a szabadidős és az üzleti utasoknak egyaránt könnyebb és gyorsabb összeköttetést jelent majd a többi londoni repülőtérhez képest.”

Legyél az első hozzászóló "Budapest-London: beszállt a Flybe is" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*