A holland légitársaság új, közösségi hálóra épülő rendszert vezet be. Segítségével most az egyedül utazók is könnyedén találhatnak beszélgetőtársat az útra. – írja a Condé Nast Traveller
A nyilvánosság teljes – anyagi és fizikai – bevonásával megvalósuló egyedülálló ásatással készülnek feltárni egy híres bronzkori lelőhelyet a kelet-angliai Cambridgeshire megyében.
A Costa Crociere olasz hajóscég kártérítést fizet az Indiai-óceánon meghibásodott Costa Allegra utasainak, ám eközben már a cég jövőjét is veszély fenyegeti: egyes olasz lapok szerint a közelmúlt két balesete nyomán szóba jöhet a vállalat felszámolása. – írja az MTI.
Tizenhárom budapesti járatot töröl a következő két hétben a Ryanair, a repülőtéri rendőrségnek, a pilóták és utaskísérők ellenőrzését érintő eljárása miatt – közölte a légitársaság.
Mintegy ötvenezer érdeklődő kereste fel csütörtöktől vasárnapig a budapesti 35. Utazás kiállítást és kísérőrendezvényeit – közölte az előzetes adatok alapján a Hungexpo sajtóosztálya vasárnap este az MTI-vel.
Jelentős nemzetközi elismerést jelent, hogy 2007-ben a HOTREC (az EU tagországok szállodai és vendéglátó szövetségeinek szakmai szervezete) akkreditálta a programot. Ennek megfelelően a Magyar Turizmus Minőségi Díj az európai kritériumokat igazoló 2Q jel használatára is jogosultságot ad a díjnyertes éttermeknek és szállodáknak.
A hazai fenntartható turizmus megvalósítása érdekében szorosabbra fűzi együttműködését a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. az idén. Ennek jegyében Dr. Rácz András, környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár és Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója stratégiai megállapodást írt alá március 1-jén, az Utazás 2012 – 35. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon. A két szervezet együttműködik a hazai nemzeti parkok és egyéb védett természeti területek, gazdag természeti és kulturális örökséggel rendelkező tájak védelme, valamint az ide irányuló turizmus népszerűsítése érdekében.
A társadalmi béke és a stabilitás biztosítását sürgette Kína tibetiek lakta területein az ország egyik magas rangú politikai vezetője, Csia Csing-lin (Jia Qinglin), a kínai népfront főtitkára – jelentette a kínai média pénteken.
Manapság aprópénznek számító áron, éjszakánként 16 dollárért és 80 centért (3620 forintnak megfelelő összegért) bérelheti ki pár napra egy gyémánt házassági évfordulóját ünneplő amerikai házaspár a világ legelegánsabb szállodái között emlegetett New York-i Waldorf-Astoria egyik lakosztályát.
A webhely sütiket (cookie - kis méretű szöveges file-ok) használ a szolgáltatások biztosításához és a látogatottság elemzéséhez szükséges adatok gyűjtéséhez, amelyet Ön az oldal használatával elfogad. További információ