Belföldi utazás

Ahol a víz az úr

A sztrádáknak hála, ma már egy hétvégére is le tudunk „ugrani” az Adriára, a fapados légitársaságoknak köszönhetően pedig egy római, párizsi, londoni víkend sem elérhetetlen – kitárult a világ. A nagy „kitárulkozás” közepette azonban sokszor éppen a legközelebbi élményeket szalasztjuk el. Van például egy Dunánk, s a folyón egyre több, kényelmes kirándulóhajóval tehetünk remek egynapos kirándulást.


Időutazás a Káli-Ómedencében

A Káli-medence a Balaton északi partján húzódó Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik legszebb része. Leginkább talán geológiai adottságairól, különös kőképződményeiről híres, melyek valóságos időutazásban részesítik a látogatót, ám történelmi emlékei, „mesebeli” falusi házikói és kedvelt ásványvize is növelik vonzerejét. Ez a hely is jól példázza: nem feltétlenül kell messzire utaznunk a „csodát látni”.


Folyók és találkozások Arrabonában

Győr a folyók és a találkozások városa, ahol mindig történik valami érdekes. Egyben a Kelet és a Nyugat közötti „kedves őrként” álló befogadóváros. Ez a tulajdonsága igaz a külföldi befektetőkre, a beköltöző magyarokra s az idelátogató turistákra is, akik – akár a Bécs felé vezető utat megszakítva – az év minden szakában találhatnak itt valami értékes programot.


Hollókő

Lágyan hullámzó dombok között, a Cserhát hegyeinek oldalában bújik meg egy aprócska palóc falu, amelyet messze földről jönnek csodálni. Nem véletlen, hiszen Hollókő két utcája nemcsak a magyar kultúra, hanem a világörökség része is, amely hagyományaival és vendégszeretetével mindenkit csodálatos élményekkel ajándékoz meg.


Királyok egykori találkozóhelye

A földrajzi helyeknek, csakúgy, mint az embereknek, annál több mesélnivalójuk akad, minél gazdagabb a múltjuk. Hazai településeink között e tekintetben mindenképp az egyik legnagyobb mesélő Visegrád; 1700 körüli lélekszámával az ország egyik legkisebb városa. Földrajzi adottságai azonban akkor is vonzó turistacélponttá tennék, ha elkerülte volna a történelem; a Dunakanyar legcsodásabb panorámájáról, erdei túraútvonalairól mindannyian őrzünk kedves emlékeket.

 


Az egri szép asszony leánykái

A Líceum csillagvizsgálójában, a vár bástyáin vagy a minaret körerkélyén állva alattunk, a híres pincerendszerben, az erődítmény szűk kazamatáiban járva pedig felettünk a város. A magasban és a mélyben is megismerhetjük Egert, de azért „középen” is érdemes időzni: ott a hangulatos barokk belváros, a páratlan főegyházmegyei könyvtár, a monumentális bazilika, no és persze a Szépasszonyvölgy, ahol feledhetetlen egri leánykák csábítják a borospincékbe a turistákat.


Téglavár világfürdővel

Az elmúlt évtizedekben Gyulán, köszönhetően a termálvíz áldásos hatásainak is, valóságos egészség- és wellness-központ épült ki. A harmincötezer lakosú dél-alföldi város egyre népszerűbb várfürdőjét 2007-ben már több mint egymillióan keresték fel.