Sheffield-ben bővít a Wizz Air
A Wizz Air új bázist nyit a Doncaster Sheffield repülőtéren, amely London-Luton mellett a Wizz Air UK, a csoport Egyesült Királyságban bejegyzett légitársaságának második bázisa…
A Wizz Air új bázist nyit a Doncaster Sheffield repülőtéren, amely London-Luton mellett a Wizz Air UK, a csoport Egyesült Királyságban bejegyzett légitársaságának második bázisa…
Folyamatosan nő a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megfordulók száma, júliusban már 300 ezren utaztak repülővel, augusztusban pedig várhatóan ennél is többen fognak – közölte…
Átadta az utasforgalomnak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője az új utasmóló második részét, a teljes beruházás 11,5 milliárd forintba került. A Budapest Airport…
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér utasforgalma több mint 80 százalékkal maradt el júliusban az egy évvel korábbitól, ugyanakkor az előző hónaphoz viszonyítva már háromszor…
Az Emirates 70 célállomásra bővítette személyszállítási szolgáltatását augusztusban, így a világjárvány előtti úti céljainak több mint fele már újra elérhető. Az elmúlt héten a légitársaság…
Augusztustól újra várja az utasokat a legkedvezőbb árú parkolási lehetőséget kínáló Holiday Lite parkoló a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Újdonság, hogy a Holiday Lite parkolóban…
Átadták a nagyváradi nemzetközi repülőtér új terminálját – közölte az Agerpres hírügynökség. A mintegy 26 millió lejes (1,87 milliárd forint) beruházással megépített közel háromezer négyzetméteres…
Közel kétmilliárd eurós adózás utáni veszteséget jelentett a június 30-ával végződött első pénzügyi fél évre az Airbus, az üzletágak közül csak a kereskedelmi repülőgépeket gyártó…
Az augusztus rendszerint az év legforgalmasabb hónapja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A koronavírus járvány után számos járat indult újra az utóbbi hetekben. Július végén…
Wroclav és Budapest között járatot indít augusztus 24-én a LOT Polish Airlines, a lengyel légitársaság Bombardier Q400-as gépei hetente egyszer közlekednek az útvonalon. A LOT…