Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja
Régi törekvése a turizmusnak, hogy négy évszakosra változtassa a szinte csak nyáron zsúfolt Balatont, amelynek pedig van őszi és téli arca is. Most a pandémia…
Régi törekvése a turizmusnak, hogy négy évszakosra változtassa a szinte csak nyáron zsúfolt Balatont, amelynek pedig van őszi és téli arca is. Most a pandémia…
Amikor Makovecz Imre megtervezte azokat a haranglábakat, amelyeket a budapesti Hősök terére szántak, nem sejtette, hogy az ihletet adó honfoglaló 7 vezér csak ideiglenesen áll…
Ilyen is csak kevés országnak adatik meg, hogy egy tavon kell osztoznia. A Trianon utáni országhatár rögzítésekor Magyarország és Ausztria közösen kapta meg a Fertő…
Margitsziget – a főváros egyik kedvelt kirándulóhelye. Ismert, gyakran látogatott. Ám sok titok is övezi a Dunát szétválasztó picinyke szárazföldet. Kezdjük például a nevével. Volt…
Debrecen történelmi belvárosában elképesztő mennyiségű kultúrtörténeti nevezetesség és látnivaló jut szinte minden egyes négyzetméterre. Az egykori híres debreceni vásárok színhelyéül szolgáló Piac utca és a…
Ha a családdal, vagy csak a kutyával szabad levegőre, csodás környezetre vágyunk és nem akarunk a fővárosból messze menni, akkor csak a Városligetig kell kerékpározni,…
Most, a mindenhol mindent bezáró időben nehéz olyan helyet találni, amelyet szabadon látogathatunk. Szerencsére azért akadnak még szabad helyek, ilyen például Szarvason a Holt-Körös partján…
A készülődés, a ráhangolódás az idei advent alkalmából más lesz, mint amihez eddig hozzászoktunk. A járványhelyzet miatt üresek a máskor emberekkel teli utcák és terek,…
Nincs olyan magyar, akinek a szívét ne dobogtatná meg a Dunakanyar gyönyörűsége. Legyen szó szerelmespárokról vagy családokról, Visegrád egész évben kiváló úticél: kultúra, finom ételek,…
Igazi, garantáltan jó téli programot ajánlok, amelyet leteszteltem az unokáimmal – ez a tatai Vadlúd sokadalom. Az idén ráadásul még a szokásosnál is több lúd…