Christopher Mattheisen állami elismerése

A hírközlés érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkája elismeréseként érdemelte ki a díjat a vezérigazgató, aki az érdemérmet 2014. március 17-én vehette át.

Christopher Mattheisen 1993-ban kezdett dolgozni a magyar távközlési iparágban a Westel 900 értékesítési és marketing igazgatójaként Budapesten. Ezt követően több magyar, lengyel és cseh mobilszolgáltató elindításában vett részt a U.S. West International képviseletében. 1997-től 1999-ig a MediaOne értékesítési és marketing tevékenységeit irányította Londonban, ezt követően a BT Cellnet üzleti, értékesítési és marketing igazgatói posztját töltötte be. 2002 szeptemberében a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások üzletága, 2005 januárjában a vezetékes szolgáltatások üzletág (amely magában foglalta a lakossági, az internet és a hálózati területet) irányításáért felelős vezérigazgató-helyettessé nevezték ki. 2006. december 6-a óta tölti be a Magyar Telekom vezérigazgatói pozícióját és 2006 decembere óta tagja a társaság Igazgatóságának.

Legyél az első hozzászóló "Christopher Mattheisen állami elismerése" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*