Kevés jobb dolog van annál télen, mint amikor az Alpokalja friss hegyi levegőjét tüdőnkön áteresztve, a havas tájat nézzük – egy meleg vizű termálmedencéből. Mindezt úgy, hogy tudjuk: gyermekünk a Hotel Sonnenpark belső medencéjében vidáman csúszdázik, hogy azután a család együtt látogassa meg a szomszédos Sonnentherme vízi élményvilágát.
Van, aki hógolyózni és korcsolyázni szeret télen. Van, aki ilyenkor még inkább vágyik a meleg szobára és a kényeztetésre. A helyzet akkor bonyolódik tovább, ha a családban már gyerekek is vannak, akik a téli sportokra és a szobai játékokra egyaránt vágynak. Rájuk is gondoltak a burgenlandi Hotel Sonnenparkban, amely nem véletlenül a magyar családok egyik kedvenc pihenőhelye. A határ melletti, négycsillagos szállodában, ahol a személyzet nagy része magyarul is beszél, minden adott ahhoz, hogy télen is jól érezzük magunkat. Még akkor is, ha a Sonnentherme hatalmas szabadtéri vízi élményparkja helyett be kell érnünk a szálloda és a vízi birodalom belső medencéivel, amelyekből azért így is szép számmal akad.
Szálloda és vízi élménypark: két önálló létesítmény. A burgenlandi Hotel Sonnenpark vendégei azonban automatikusan használhatják a szállodával közvetlen összeköttetésben álló Sonnentherme medencéit is. Az is közös, hogy mindkét létesítmény jelentősen megújult a nyáron. Amíg a Sonnentherme újabb medencékkel, csúszdákkal bővült, addig a Sonnenpark új arculatot kapott. Megújultak a kényelmes, a gyerekek kellemes tartózkodásához minden szükséges kellékkel – még pelenkázóval is – felszerelt családi szobák. A hatalmas hall pedig még barátságosabb lett a pasztellszínű, almazöld és sárga, valamint a szolid bordó árnyalatokkal. Otthonosabbak lettek a változatos formájú székek, fotelek is. A gyerekek pedig, ha unják a szülők mélyenszántó beszélgetéseit, a lépcső melletti csúszdán egyszerűen lecsúszhatnak a játékbirodalomba, ahol kirohangálhatják, kijátszhatják magukat.
Persze, ha azt vesszük, az egész szálloda valóságos játékbirodalom. Olyan hely, melynek falai között nyugodtan magukra hagyhatjuk a nagyobb gyerekeket, úgysem eshet bajuk. De azért az igazi élmények mégiscsak azok, amelyeket a család együtt él át. Például a szálloda vízi világában: két belső medencéje közül abban, ahol a kicsik fürdenek, egy apró, a mélyebb vizűben pedig egy emelet magas csúszda garantálja az önfeledt szórakozást. Nem véletlen, hogy a csúszdát figyelve, a rohamléptekkel a csőhöz érkező gyerekek mellett a mosolygó felnőttek csobbanását is gyakran regisztrálhatjuk. Ebből a medencéből mehetünk ki a külső, meleg termálvizű részbe, ahol a friss levegőt élvezve úszkálhatunk.
A szálloda medencéiből kilépve egyszerűen nem tudunk rossz döntést hozni. Ha a hotel felé indulunk, az átjárójában délutánonként kellemes cukrászda várja a betérőket. Van itt kakaó és fánk a gyerekeknek, finom kávé és többféle torta a felnőtteknek. Természetesen ezért nem kell fizetni, mert a hotel az étkezést és a különféle ízesítésű ivóvizeket tekintve is all inclusive. A választék bőséges és igazán finom, egészséges falatokat ígér a nap minden szakában. Az ételsorokat úgy alakították ki, hogy a makulátlan tisztaságú étteremben – ahol a személyzet azonnal letakarítja az üresen hagyott asztalokat – a felnőtteknek szóló fogások mellett a gyermekek kedvencei is mindig megtalálhatók legyenek. Rengeteg zöldség és bioélelmiszer – made in Burgenland – is várja azokat, akik mindig friss falatokra vágynak.
Ha pedig a hotel medencéitől a másik irányba indulunk, fürdőruhában, a Sonnenthermébe jutunk, ahol több nagy medence és csúszda várja a kicsiket-nagyokat. Az egyik attrakció természetesen az az óriáscsúszda, ahol ugyan mindig kisebb sorok állnak, ám a vízi száguldás élménye ezért is kárpótolja azt, aki élvezi a csobbanást. De van itt külön játszóház és apró moziterem is, ahol népszerű gyerekfilmeket vetítenek a legkisebbeknek, hozzá pedig gyorsétterem, ahol a fürdő vendégei maximális tisztaságban választhatják ki és fogyaszthatják az ízletes falatokat.
A két házban az is közös, hogy mindkettőben találkozhatunk a szálloda kedves, bájos kabalanyuszijával, Sunny Bunnyval. A vízi birodalomban azonban csak „vendégművész”, aki rövid látogatásokat tesz, hiszen otthona a szálloda, ahová mindig visszavárják a gyerekek. Itt vezényli az esti gyermekprogramokat, de természetesen napközben is többször akad mód a találkozásra. És hogy az emlék feledhetetlen legyen, délelőttönként, a szállodából hazatérő gyerekekkel is mindig találkozik, fotózkodik a népszerű kabalafigura.
A családbarát hotelben a nagyobb gyerekek mellett a legkisebbekre, a csecsemőkre és édesanyjukra is gondolnak. Számukra biztosít játéklehetőséget az első emeleti játszóház, amely mellett a várandós és kisgyermekes anyukák a hangulatos megvilágítású, csendes szobában relaxálhatnak.
Egyszóval a Sonnenpark valóban egy három generációnak élményeket kínáló családbarát szálloda, amelyben úgy is eltölthetünk egy kellemes hetet, hogy ki sem tesszük a lábunkat az épületkomplexumból. Ám ha friss levegőre vágyunk, ami a gyerekeknek különösen fontos, mindenképpen érdemes egy sétát tenni a környéken, ahol a rendezett környezetben kifejezetten jólesik a nézelődés. Ha pedig a gyerekek igazi téli élményekre vágynak, jöhet a hógolyózás és a korcsolyázás, hiszen a szálloda előtti parkban, hangulatos zenével, méretes koripálya várja a sportosabb vendégeket.
Vagyis a régi sláger soraival élve, a Sonnenparkban és a Sonnenthermében valóban igaz, hogy „kint is vagyok, bent is vagyok, mégis milyen boldog vagyok”.
Legyél az első hozzászóló "Családi wellness a hóban" című cikkhez