Csillogás és luxus

A repülőről az éjszakai fényekben úszó tengerparti városra pillantva úgy tűnik, mintha Bakuban sohasem lenne sötét. És valóban, földet érve ez még inkább bizonyosságot nyer. Elhagyva a csillogó ékszerdoboznak beillő repteret, a városba vezető út mentén számtalan, szebbnél szebb fényáradat zúdul ránk, mintha csak egy óriási rivaldafény kellős közepébe csöppentünk volna. Ámulatunk a Nap felkelésével sem hagy alább. A régi és az új között lavírozva hamar természetessé válik az először még furcsának tűnő kettősség; a hagyományok tisztelete és a néhol már-már futurisztikusnak tűnő modernitás.

Teljes nyugalommal kijelenthetjük, hogy az egykori szovjet tagállam fővárosa sok tekintetben felveheti a versenyt jó néhány európai metropolisszal. Gyönyörű parkok, történelmi emlékművek, múzeumok keverednek a hatalmas, patinás, világhírű szállodaláncok óriásaival.
Sétánkat a város tetején, a település legújabb szimbólumának, a lángtornyoknak keresztelt Fairmont hotel épületeinek szomszédságában kezdjük. Itt található a Sehidler Hiyabani, vagyis a Mártírok sétánya, azon mintegy 15000 háborús hős sírjával, akik az 1990-es szovjet betöréskor védték a várost, illetve itt nyugszanak az 1988-94 között elesettek, akik az örmények által megszállt területeken harcoltak. A mai napig sokan járnak ide, és imádkoznak az Azerbajdzsán függetlenségéért harcolók lelki üdvéért. Itt áll az 1918-ban, az örmények és bolsevikok ellen életüket vesztő török háborús hősök tiszteletére épített emlékmű és mecset is. A sétány végén található az Örök láng emlékmű, melyet szinte mindig koszorú díszít. Az itt elterülő gyönyörű parkon átsétálva egy óriási teraszra jutunk, mely csodaszép panorámát biztosít a Kaszpi-tengerre és az az mentén elterülő sétányra. Nem csoda, hogy esténként, mikor kigyúlnak a fények, a helyiek is hosszan elidőznek itt. Ez az a látvány, amivel nem lehet betelni.

Innen siklóval ereszkedünk alá, és az UNESCO világörökség részévé nyilvánított óváros felé vesszük az irányt. A középkori falakat átlépve máris egy másik világba csöppenünk; keskeny utcácskák, szűk kis sikátorok, a portékáikat az utcán áruló helyiek – mintha pár lépéssel időutazást tettünk volna. Az egykori olajbárók házai között valaha karavánszerájok fogadóiként működő, ma már éttermekként funkcionáló vendéglátóegységek bújnak meg. Ha időnk engedi, mindenképpen térjünk be ide, és fogyasszunk el valami helyi különlegességet! A város egyik legfontosabb emléke a Sirvani Sahok Palotája, mely főépületével, Divankhana pavilonjával, mauzóleumával, mecsetjével és fürdőjével egy valóságos komplexumot alkot. Innen már csak egy kis rövid séta a XII. században épült Szűztorony, melyben történelmi múzeum található, tetejéről pedig csodás látvány nyílik mind az óvárosra, mind az öbölre.
A város szinte minden pontjáról látható, a Nemzeti zászló téren álló, hatalmas lobogó megéri a kitérőt. Pár évvel ezelőttig 162 méteres magasságával a világ legnagyobbjaként szerepelt a Guinness Rekordok Könyvében. A városra jellemző erős szél miatt a 70×35 méteres vásznat hetente cserélik. Innen már csak egy kis séta a Kristályterem, a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne, mely azóta is nívós rendezvényeknek ad otthont.
Baku egyik legjelentősebb iszlám épülete, a Bibi-Heybat mecset mai formájában mindössze 20 esztendős, XIII. századi elődjét ugyanis a bolsevikok 1936-ban elpusztították. Már kívülről is lebilincselő látványt nyújt, belülről azonban, ha lehet, még gyönyörűbb. Itt tekinthetjük meg Ukeyma Khanum sírját, akiről úgy tartják, Mohamed leszármazottja volt.
Ha időnk engedi, térjünk be az új otthonába költöztetett Szőnyeg múzeumba, amit nehéz lenne nem észrevenni; egy óriási felcsavart kárpitot ábrázol.
A kortárs művészet szerelmesei ellátogathatnak a Modern művészetek múzeumába, ahol leginkább a XX. század második felében alkotott festők és szobrászok remekműveit csodálhatják meg.
Szokatlan formájú épületre bukkanhatunk Baku szélén: a Heydar Aliyev Kulturális Központ – mely az azeriek előző elnökének nevét viseli -, az államfő örökségének bemutatása mellett nemzetközi kulturális és konferencia központként működik.
Ne hagyjuk el a várost anélkül, hogy nem kavarogtunk a bazári tömegben, a gazdagon megpakolt standok között! A kofák kedvesen kóstolásra bátorítanak, nyugodtan teszteljük le az árut vásárlás előtt!
A Kaszpi-tengerbe nyúló Absheron-félsziget nem csak a fővárost, de egyéb látványosságokat is tartogat. Bakutól mindössze 30 kilométerre található Surahany, ahol a tűz templomában, Ateshgahban gyönyörködhetünk. Nem mindennapi vallási helyszínre érkezünk; a XVIII. században épült, vastag falakkal körülvett udvar egy – a földből felszökő földgáznak köszönhetően – örökké lobogó lángot őrző szentélyt rejt. A már hosszú idők óta itt álló épület apró kis zugai hajdanán messze földről érkező zarándokoknak biztosítottak éjszakai szállást. Ma már múzeumként funkcionál, az apró ajtókon bekukkantva a zoroasztriánus vallás követőinek, vagyis az iszlám tűzimádók mindennapjainak lehetünk szemtanúi.
A visszaúton érdemes egy kis kitérőt tenni, és elkanyarodni Yanar Dag, az égő hegy felé. A legenda szerint az itt felszínre kerülő földgáz már 2000 éve folyamatosan lángol, más források azonban azt állítják, hogy az 1950-es években egy pásztor lobbantotta be véletlenül. A jelenség éjszaka is vonzza a látogatókat; van, aki kalandvágyból, van, aki a romantika kedvéért jön el ide éjnek évadján.
Kihagyhatatlan a fővárostól kb. 60 km-re elhelyezkedő Gobusztán, mely több ezer éves sziklarajzaival vonzza a látogatókat. Mielőtt túrára indulnánk a hegyoldalon, látogassunk el az itt felépített interaktív múzeumba, mely egészen a kőkorszaktól kezdve mutatja be az ősember életmódját, szokásait, az akkori élővilágot, Földünk alakulását és természetesen az itteni emlékek történetét. Kisgyermekes családoknak is kitűnő program lehet nem csak a látogatóközpont megtekintése, de a sziklák bebarangolása is. Érdemes itt elidőzni, bár a mintegy 6000 alkotást számításba véve ez nem nehéz. A területet 1930-ban fedezték fel, azóta pedig az UNESCO világörökség részéve nyilvánították.

Azerbajdzsán – Gyújts meg a tüzed

A volt szovjet tagállamot ma már nagyon sokan a Kaszpi-tenger Dubajaként emlegetik. A Magyarország nagyságú terület rá is szolgál erre; szinte úton-útfélen építkezésbe botlunk. Az összehasonlítás elsősorban a Caspian Islands elnevezésű projectre utal, melynek célja – a dubaji mintájaként – számos mesterséges sziget létrehozása. Nemsokára megépül a nemzeti olajvállalat, a Socar új toronyépülete, mely elkészültével az ország legmagasabbja lesz, illetve Azerbajdzsán legújabb és legnagyobb stadionja, ahol 2015-ben az első Európai Olimpia kerül megrendezésre. Mindemellett a régi időkben emelt lakótömböket új, igényes külső borítással látják el, az utcákat pedig tisztán tartják.

Jó tudni:

• az Azerbajdzsánba való beutazáshoz vízum szükséges. Legyünk azonban előrelátóak, mert ezt csak az kaphatja meg, akinek útlevele több, mint hat hónap múlva jár csak le!
• az ország hivatalos fizetőeszköze az azeri manat (váltópénze a gepik), mely hozzávetőlegesen az euro árfolyamán mozog. Magyarországon azonban nem fogunk tudni ilyen valutát váltani, ezért célszerű amerikai dollárt vagy eurót magunkkal vinni, és a célállomáson intézkedni. 
• a hivatalos nyelv az azeri, amely nagyon hasonlít a törökhöz, de természetesen volt szovjet tagállam lévén szinte mindenki beszéli az orosz nyelvet, ám minden probléma nélkül meg tudjuk értetni magunkat angolul is.
• az időeltolódás +3 óra Magyarországhoz képest
• legyünk óvatosak az országban történő barangoláskor! A Szovjetunió felbomlásakor Azerbajdzsán elvesztette területének mintegy 20%-át, amiért a mai napig konfliktus húzódik közte, és az ezzel a térséggel gyarapodott Örményország között. Jelenleg tűzszüneti állapot áll fenn, ám az elfoglalt terülteken gyakoriak a fegyveres incidensek. Fontos tudnunk, hogy ezen vidék meglátogatása a megfelelő azeri engedélyek nélkül törvénybe ütközik.
• az országban a síita iszlám vallás uralkodik, ezért különösen figyeljünk öltözékünkre! Nők számára a mecsetek csak fedett vállal és fővel látogathatóak.
• számoljunk a magasabb árakkal! Hozzávetőlegesen 20%-kal kerülhet többe a bevásárlás, egy liter ásványvíz kb. 50 gepik (~150 Ft).
• busz (20 gepik), metró (5 gepik), taxi: ezeket mind igénybe vehetjük, ha a sétát hanyagolva, gyorsabban szeretnénk a célállomásunkra érni Bakuban. Ügyeljünk azonban arra, hogy a buszok és a taxik leintős módszerrel működnek, az utóbbiba szállva pedig állapodjunk meg az árban előre, nehogy meglepetés érjen.

Gasztronómia

Az azeri konyhán erősen érződik az iráni és a török hatás. Az ország szerencsés klímájának köszönhetően alapanyagokból nincs hiány. A zöldségeket és fűszereket igyekeznek minél frissebben felsorakoztatni az ételeikben. Tengeri ország révén sok halétellel találkozunk erre; tokhal, kaszpi lazac, szardínia, szürke márna – mind megtalálható a legtöbb étterem étlapján. Ha tehetjük, kóstoljuk meg a világhírű azeri fekete kaviárt!
Jellemző a főétkezések előtti apró snack-ek fogyasztása, mint például a goy (aromadús, zöld növény), chorek (kenyér), choban (paradicsomos uborkasaláta), sajt és qatik (joghurt).
Nem okozhat problémát levesre lelnünk a vendéglátóhelyeken. Próbáljuk ki a dovgát, amelyet spenótból és joghurtból készítenek! Leggyakrabban előforduló ételek a piláf, kebab és saslik, közkedvelt fűszer pedig a sáfrány.
Desszertként a baklava és a halva mellett megtalálhatjuk a shakarburát, ami egy félhold alakú, dióval töltött sütemény, a peshmakot, melynek rizs, liszt és cukor az alapanyaga, illetve a girmapadamot, mely szintén darált diót rejt. A gyümölcsök széles skálája áll itt nassolásra készen: a gránátalmától kezdve egészen a feijoaig, mely egy kivihez hasonlatos savanykás ízvilággal rendelkező apró termés.
Azerbajdzsánban nagy tiszteletnek örvend a teakultúra. Esténként a helyiek is összegyűlnek, és egy-egy csésze mellett beszélik meg a nap történéseit. Tegyünk így mi is, ám ne érjen váratlanul: az azeri tea sokkal erősebb és intenzívebb a megszokottnál.
Aki egy pohár bor után vágyik, ne habozzon; kóstolja meg az Ivanovkát!

Kirándulások

Repülőnk ugyan a fővárosban landol, de szánjunk némi időt a vidék megismerésére is! A rendkívül gazdag történelmet hordozó településeket, mint Gandzsa, Sheki, és Gebele, mindenképpen érdemes felkeresni.

Kultúra

Felejthetetlen élmény lehet egy folklór show megtekintése! A rendkívül szapora ütemeken alapuló azeri népzene és a született tehetséggel megáldott táncosok ritmusos egybeolvadása elvarázsolja a közönséget. Íme, egy kis ízelítő:

https://www.youtube.com/watch?v=WVhhrq9gW9A

Utazz az 1000 Úttal!

Az 1000 Út utazási iroda azerbajdzsáni csomagtúrájával felejthetetlen körutazásra invitál és kalauzol végig az öreg Eurázsiában. Nincs más dolgunk, csak hátradőlni, hisz az iroda munkatársai még a vízumkérelmet is elintézik, így nekünk tényleg csak a teljes kikapcsolódás marad. A Wizzair bakui járatával elérhető közelségbe került egy újabb desztináció; kevesebb, mint 4 óra repülés, és máris a Kaukázus lábainál lehetünk.

http://www.1000ut.hu/

És végül még egy kis kedvcsináló: az ország legújabb, angol nyelvű imázsfilmje. Jó szórakozást!

https://www.youtube.com/watch?v=cx5Iqx-cdkM

Miliosz Katalin

Legyél az első hozzászóló "Csillogás és luxus" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*