Döntöttek: bővítik a Barca stadionját

2014. április 5-én szavaztak a Barcelona sportklub tagjai: 37 535 klubtag vett részt a voksoláson, mely 31,65 százalékos részvételi arányt jelentett. A szavazók 72 százaléka szavazott a stadion bővítése mellett, míg 25 százaléka ellene, 3 százalék pedig nem adta le voksát vagy érvénytelenül szavazott.

A döntés értelmében a 99 ezres stadiont 105 ezresre bővítik, tetővel szerelik fel, valamint az Espai Barca projekt keretében mellette egy 7500 férőhelyes sportcsarnokot és egy 15 ezres stadiont is felhúznak. A már korábban tervezett projektben modern irodákat, kereskedelmi központokat, átépítik a régi La Masía edzőközpontot és mintegy ötezer férőhelyes parkolót is kialakítanak. A beruházásra 600 millió eurós költségvetéssel számolnak, amelyből 400 milliót (125 milliárd forintot) tenne ki a Camp Nou átépítése – írja az nso.hu.

A nagy építési program 2017-ben kezdődik, három és fél szezont, négy nyarat vesz igénybe. Mindezt úgy, hogy mindezt úgy, hogy a katalán csapat eközben végig a Camp Nouban mérkőzne ellenfeleivel. Az új stadionban a kosárlabda-, a kézilabda-, a gyeplabda- és a futsalcsapat is új pályát kapna. A klubtagok lehetőséget adtak a stadion névhasználati jogának értékesítésére is, melytől legalább 150 millió eurós bevételt várnak. 

A Camp Nou kedvelt célpontja a futballturistáknak is, a világ több millió Barcelona drukkere közül sokan váltanak jegyet a stadionba barcelonai városlátogatásuk alkalmával. Magyarországról is évente – becslések szerint – több ezren látogatnak el mérkőzésre az FC Barcelona szentélyébe, hogy lássák futballozni Messiéket; akadnak, akik kifejezetten a meccsekre ruccannak ki néhány napra a katalán fővárosba.

Legyél az első hozzászóló "Döntöttek: bővítik a Barca stadionját" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*