Egy nő az Antarktisz fagyos világa ellen

Merész vállalkozásba vág bele a brit Felicity Ashton (33). Tervei szerint 65 nap alatt készül keresztülvágni az Antarktiszon, melyjel ha sikerrel jár, akkor ő lesz az első brit nő, akinek ez sikerült.

Ashton pár napig a Déli-sarkon volt az Union gleccsernél, ahol éppen a megfelelő időjárásra várt, hogy megkezdhesse a több, mint 2.000 km-es túrát. A napokban indult repülővel a kezdőhelyéhez, a Ross selfjéghez, a Leverett gleccser lábánál. Tervei szerint a gleccseren felfelé veszi az irányt, áthág a Transzantarktiszi-hegységen, majd felmászik a Polár fennsíkra. Mikor eljut a Déli-sarkra, ott új ellátmányt vesz magához és folytatja útját a fennsíkon, míg el nem ér végcéljához, a Herkules torkolathoz.

felicity-terkep2-400x300.jpg

Ez nem csak egy fizikális kihívás, hanem mentális is. Ashton, ezért hónapokon keresztül, egy orvos segítségével, külön készült kizárólag a mentális megterhelésre, a magány elviselésére és a jellegtelen, monoton horizont feldolgozására.

„Kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz ilyen hosszú ideig senkit sem látni. Határozottan van egy vonzereje annak, hogy csak menjek, és kipróbáljam, hogy milyen egyszerű tud lenni az élet, ha csak amiatt kell aggódnom, hogy egyet, aludjak és síeljek.” mondta Ashley.

Egy pozitívum azért akad a nehéz körülmények között: az út során elfogyaszthat egy jelentős mennyiségű csokoládé rakományt. „Egész nap ehetek csokoládét és még így is vélhetőleg veszíteni fogok a súlyomból. Szóval ez egy bónusz”

További információk találhatók Felicity Ashley-ről a honlapján, illetve antarktiszi expedíciójáról a „The Kaspersky ONE Trans-Antarctic Expedition” oldalon.

forrás: Condé Nast Traveller

Legyél az első hozzászóló "Egy nő az Antarktisz fagyos világa ellen" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*