Kelet-európai látogatói előtt tiszteleg a bécsi Leopold Museum

„A politikailag nehéz időszakokban éppen a kultúra jelentette a hidat és az összekötő kapcsot Európa államai között. A Leopold Museum a múltban is újra meg újra programjára tűzte a kelet-európai államok művészetét” – invitálja a Leopold Museum egyik igazgatója, Tobias G. Natter az egykori szocialista blokkhoz tartozó államok polgárait. „Ezzel az akcióval szeretnénk emlékezni az európai történelem egyik jelentős és pozitív fejezetére” – magyarázza a kétnapos Keleti Akció (Ostaktion) apropóját a Leopold Museum másik igazgatója, Peter Weinhäupl.

A Bársonyos Forradalom és a Vasfüggöny leomlásának 22. évfordulója előtt tisztelgő akció során – 2011. december 9. és 10-én – a cseh, szlovák, szlovén, magyar és lengyel látogatók 11 euró helyett mindössze 3 euróért nézhetik meg a múzeum három aktuális kiállítását. Ehhez a kasszánál csupán az útlevelüket vagy személyi igazolványukat kell felmutatniuk.

A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő kiállítóház a napokban különösen vonzó programot kínál az érdeklődőknek. A „Melankólia és provokáció. Az Egon Schiele-projekt” című tárlat keretében nemcsak Schiele korai mesterműveit – például „A kardinális és apáca” vagy az „Eremiták” című festményt – csodálhatják meg a látogatók, hanem kortárs művészek alkotásait is. Többek között Günter Brus és Elke Krystufek Schiele művészetével lépnek párbeszédbe.

Legyél az első hozzászóló "Kelet-európai látogatói előtt tiszteleg a bécsi Leopold Museum" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*