Egyelőre mégsem kell belépődíjat fizetniük a turistáknak Velencében

Elhalasztják a Velencébe látogató turistákra kivetett díj bevezetését, mivel a város önkormányzata még nem fogadta el teljes egészében az ezzel kapcsolatos szabályozást, jelentette be pénteken Luigi Brugnaro velencei polgármester szóvivője – írta a 444.

Mint arról írtunk, júliusban a városi tisztviselők közölték, hogy a Velencébe utazó turistáknak 2023. január 16-tól már online be kell jelentkeznie, és fizetnie kell a belépéshez. Erre a megoldásra azért kényszerült rá a város, hogy korlátozni tudják a Velencét elárasztó tömeges turizmust.

Az egy napra érkező, tehát Velencében szállást nem foglaló turistáktól beszedett belépődíj a tervek szerint 3 és 10 euró, átszámítva 1200 és 4000 forint között lesz, attól függően, hogy mekkora a város látogatottsága az egyes napokon. Az érkezők számát napi 40-50 ezer főre akarják korlátozni. A városi tanács még nem fogadta el a szükséges szabályozást, ezért a fizetős belépés kezdetét elnapolják. Az eljárás még legalább fél évet vesz igénybe, mondta a polgármester szóvivője.

A belépődíj bevezetését a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, idén azonban ismét elözönlötték a látogatók Velencét. A turisták száma gyakran messze felülmúlta a belváros 50 ezres lakosságának létszámát.