Egyéves a Fraser Residence**** Budapest

 Alain Goetschel, a Fraser Residence Budapest igazgatója elmondta, az extrém gazdasági körülmények közepette működésük első évének eredményei meghaladják a várakozásokat, jelenleg 80% körüli a foglaltság, az éves átlag pedig 70% körül mozog. Köztudott, hogy a gazdasági válság Budapesten jelenleg is érezteti a hatását, amitől a szállodaipar még mindig szenved, a negatív hatások a foglaltságban és az átlagárban is megmutatkoznak.
A Fraser Residence Budapest jó eredményeit a különleges adottságoknak és a jó minőségnek tudja be, melyet versenyképes áron kínál.

A hotel sikerességét az is eredményezheti, hogy a vendégköre meglehetősen vegyes, a rövid-, közép- és hosszútávú utazók egyaránt megtalálhatók a vendégek között, csakúgy, mint a business és a leisure szegmens. Ezeken felül két rés szegmenst is megcéloztak, az egyik a filmipar, a filmforgatások apparátusa, több filmstúdió is választotta már lakhelyéül, többek között Brad Pitt és Bruce Willis csapata is. A másik ilyen szegmens a fogászati turizmus.
A szálláshely eredményeihez ugyankkor elhelyezkedése, a környék gyors ütemű fejlődése is hozzájárult.

Legyél az első hozzászóló "Egyéves a Fraser Residence**** Budapest" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*