Egyre kevesebb a vándormadár Olaszországban

 Ezért az olasz állatvédő liga (Lipu) felszólította a polgármestereket, tiltsák be az ereszeken és a tetőkön való tavaszi munkát. Máskülönben azt a kevés vándormadarat – fecskét, gólyát – is elkergetik, mely még visszatért Itáliába fészket rakni.    

Tizenhat millió fecskepár érkezik a tavasszal Afrikából Európába, majdnem a fele a korábbi madárvándorlásnak – hangoztatta az olasz sajtóban a Lipu illetékese. Az utóbbi évtizedekben Olaszországban negyven százalékkal csökkent a fecskelakosság létszáma. 

    Az okok között a madárvédők a korábban szabad területek beépítését sorolták fel, a művelt területek szaporodását, vegyszerek használatát és a szabad mezők és legelők csökkenését. Kevesebb állat legel, kevesebb a rovar és a modern istállókat úgy építik, hogy arra fecske fészket rakni nem tud – hangsúlyozta az újságoknak Fulvio Mamone Capria, a Lipu elnöke.     Olaszország is csatlakozott az európai tavaszi madárles programhoz, amelynek honlapján (springalive.net) bárki jelezheti az általa megpillantott madarakat. A madárles versenyét egyelőre Itália vezeti több mint hétszáz sarlós- és füstifecske, kakukk, gyurgyalag és fehér gólya jelzéssel. Vasárnap a Lipu tizennégy itáliai természetvédelmi területen rendez ingyenes, szakértők vezette madárlest a fészekrakó madarak megfigyelésére. 

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "Egyre kevesebb a vándormadár Olaszországban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*