Újjászületik a visegrádi vár és környezete a most induló és 2035-ig tartó „Visegrád 700” kiemelt kormányzati beruházási programban – közölte a programért is felelős kormánybiztos hétfőn a Pest megyei városban.
A Vitályos Eszterrel, az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatón Fodor Gergely elmondta, hogy a Visegrád 700 program célja a felbecsülhetetlen értékű helyszín teljes körű műemléki felújítása, illetve átfogó kulturális, turisztikai és közlekedésfejlesztési megújítása az 1335-ös visegrádi királytalálkozó 700. évfordulójára.
A Visegrád 700 programmal most egy új korszak nyílik a Dunakanyar egyik leglátogatottabb műemléke történetében – fűzte hozzá a kormánybiztos. Kifejtette, hogy a következő években nemcsak az alsóvár és a Salamon-torony, a völgyzárófal és a vízibástya rekonstrukciója valósul meg, de a fellegvár és a királyi palota is megújul. Hozzátette, hogy a fejlesztési célok között szerepel a terület akadálymentesítése és az erődrendszer két pontjának összekapcsolása, illetve bejárhatóvá tétele. Az erődítmény területének régóta esedékes régészeti feltárását is elvégzik – jelezte Fodor Gergely.
A kormánybiztos kitért arra, hogy a királyi palota egykor lovagi tornáknak otthont adó területe közparkként születik újjá, és a program magában foglalja a városközponti parkoló és sétány kialakítását, a Makovecz Imre tervezte Magyar László-tornacsarnok korszerűsítését, valamint a Viktorin sétány felújítását is. (MTI)