Fizetni kell a németországi autópálya használatáért!

A törvény alapján a Németországban üzemben tartott személygépkocsik és lakóautók tulajdonosainak nem jelent új terhet a díj, mert ugyan automatikusan éves matricát kell váltaniuk, de ennek összegével megegyező kedvezményt kapnak a gépjárműadóból – összegez az MTI. Az úgynevezett infrastrukturális járulék így csak a külföldieknek plusz teher. A német kormány számításai szerint évente több mint 510 millió euró bevétel keletkezik a járulék révén. A külföldi autósok 5 napra 5 euróért, 10 napra 10 euróért, 2 hónapra 22 euróért vásárolhatnak autópálya-matricát. Az éves díjat a kocsi környezetvédelmi besorolása alapján állapítják meg.

A Bundestagban, a nagykoalíció szavazataival 2015. március végén elfogadott törvényjavaslat záró vitájában Alexander Dobrindt közlekedési miniszter kiemelte, hogy az autópályadíj igazságos és szemléletváltozást jelent, hiszen a közlekedési infrastruktúra finanszírozási rendszere elmozdul a használat alapú finanszírozás irányába, míg eddig kizárólag az adóbevételből fedezték a költségeket, vagyis mindenkinek fizetnie kellett, függetlenül attól, hogy használta-e az autópályákat. Az ellenzék szerint ugyanakkor az autópályadíj hátrányos helyzetbe hozza a külföldieket, ami ellentétes a diszkriminációt tiltó uniós joggal.

A külföldi autósokat terhelő sztrádahasználati díj bevezetése a CSU – az Angela Merkel vezette CDU testvérpártja – nyomására került a koalíciós szerződésbe. A bajor konzervatívok arra hivatkoznak, hogy a német autósoknak Európában szinte mindenütt fizetniük kell az autópályák használatáért, a külföldiek viszont ingyen autózhatnak a német sztrádákon, ami szerintük tarthatatlan állapot.

Legyél az első hozzászóló "Fizetni kell a németországi autópálya használatáért!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*