Fizetős lesz Velence a turisták számára

A Velencébe látogató turisták júliustól kénytelenek lesznek akár 10 euró belépési díjat fizetni, ha meg szeretnék nézni a lagúnák városát.

Velence városának vezetése engedélyt adott a belépő díj bevezetésére, amely helyettesíti majd a jelenlegi idegenforgalmi adót, amit csak azok a látogatók fizettek eddig, akik legalább egy éjszakát töltöttek a város egyik szállodájában vagy bérelt lakásában.

Az új díjat azonban meg kell fizetni a város minden turistájának, még az egy napra, vagy akár néhány órára érkezőknek is. Az árak 2 és 5 euró között lesznek, de a főszezonban akár 10 euró is lehet.

A La Repubblica olasz újság szerint az új díjszabási rendszer évente 50 millió eurót generálhat. 2017-ben 10 millió turista fizette meg az idegenforgalmi adót. Az új belépő díjat – beleértve a napi kirándulókat is – mintegy 27 millió látogató fizetné.
A bevezetésre azért volt szükség, mert Velence gyakran túlzsúfolt, és a helyiek panaszkodtak, hogy a turistaáradattól sokszor járhatatlanok a város utcái és sikátorai.