Gasztrotitok a budavári Hiltonban

Ahogy egy vár bástyájába rejtett hercegnőt nemes feladat kiszabadítani, gasztronómiai okokból vezérelve legalább ennyire érdemes belépni a budai Vár turisztikai erődítményének számító Hilton Budapest ajtaján. Ahol balra fordulva mostantól egy apró gourmet bástya, a látszatnál messze nagyobb gasztronómiai élményt adó Lobby Cafe & Bar rejtőzik. 

Hiába az elegáns bejárat komolysága, a budavári Hilton Budapest akárcsak egy kávé kapcsán is kötetlen időtöltést ígér a budapestieknek és a hazai közönségnek is. A néhány éve, a Tripadvisor szavazói szerint is a világ egyik legszebb kilátásával büszkélkedő szállodának minősített Hiltonba persze nemcsak a panorámáért és a jófajta kávéért érdemes belátogatni, hanem azért is, mert a mára teljesen megújult, komfortosan elegáns hotel a gasztronómia területén is új fejezetet nyitott.

Az, hogy az új executive séf, Maráczi Imre munkája hamar eredményt hozott, mi sem bizonyítja jobban, minthogy az Icon étteremből a teljes dizájnváltás mellett a gasztronómia terén is új mérföldkőhöz érkezett LÁNG Bistro & Grillt ma már a legjobb budapesti, éttermek között jegyzik.

A Hilton Budapest filozófiaváltásának részeként újult meg a bejárati szinten teljesen új arculattal büszkélkedő Lobby Cafe & Bar is. Amelynek bárpultjáról, vagy trendi és kényelmes székeiből, a Tripadvisor kommentelői által is megcsodált kilátásban gyönyörködhetünk a Dominikánus udvarra és persze a Parlamentre nézve. Ráadásul a verhetetlen környezetben az unalmas szállodai bár, unalmas kínálat, magas ár sztereotípiát is elfelejthetjük.

Így aztán a Lobby Cafe & Bar-ba akár csak munka közben, egy üzleti tárgyalás apropóján, vagy egy jóleső vári séta végén is érdemes betérni, mert a megújított választékban a levestől, előételen át a főételig és a desszertig minden a könnyű és egészséges ételekről szól. Ennek szellemében tálalják fel a Gulyáslevest szürkemarhával úgy, hogy miközben kanalazzuk, a legjobb gulyásleves élményeink kerülnek elő emlékezetünkben. Miközben a hamburger is könnyen csúszik át olyan faforgács állagú, ízetlen masszává, amit aztán legfeljebb a majonéz és/vagy a ketchup tud valamennyire ehetővé tenni, a Hiltonban ettől sem kell tartanunk. A Maráczi féle Láng Burger nemcsak azért különleges, mert tálalása előtt még a leendő állagára vonatkozó kérdés is elhangzik – mint egy szték esetében: rare, medium well done – hanem azért is, mert az egész világon Hilton sztenderdnek számító húspogácsa nemcsak állagában, de ízében is különlegesen ízletes, amit a budavári szakácsok tesznek még inkább ízletessé.

Éppen úgy, ahogy a szintén Hilton nevéhez kötődő, úgynevezett signature fogásnak számító Club szendvics is messze többet ad a jellegtelen, sült hasábburgonyával tálalt, majonézzel feldobott emeletes tósztkenyér, csirkesült, saláta gigafalatnál. A Lobby Cafe & Barban nem csak az a plusz, hogy a tószt izgalmas ízesítést kapott, hanem még ennél is többet nyom a latba, hogy a csirkemell hazai, tanyasi csirkéből készült, aminek a gyárival ellentétben valóban csirkehús íze van. Mindez a jól fűszerezett krumplival tálalva nemcsak egy kiadós fogásnak tekinthető – éppúgy, mint a LÁNG burger – de még gasztronómiai élménynek is kifejezetten kellemes. Mindehhez a többféle üdítő és a széles borválaszték mellé üveges magyar kézműves söröket és kétféle csapolt sört kínálnak. Nem is akármilyet, egy Pale ale-t és egy búzasört, ami szintén azt mutatják, hogy a Hiltonban minden szegmensben komolyan veszik a gasztronómiai élményszerzést.

Az egészséges táplálkozás jegyében nem hiányoznak a kínálatból a saláták, miközben a süteményekből is komoly kínálat várja a vendégeket. Akik akár csak egy kávé-süti kombóra is gazdaságos áron térhetnek be a Hilton Budapestbe, ami ma már nem csak a nevében a budapestieké és a magyar vendégeké is.

Érsek M. Zoltán