Gejzírek és más csodák

Az izlandi utazás időpontjának megválasztásakor jó tudni, hogy július és augusztus elején fantasztikus az idő: 20-25 fok meleg van, és a fehér éjszakákat is élvezhetjük. Ellenpontként szinte mindenütt számolnunk kell a tömegturizmussal, aminek hatására a sziget elveszti kietlen báját és zordságát. A legideálisabb időpont ezért a május-június és a szeptember-október. Igaz, jelentősen hűvösebb van, és több csapadék is esik, de kárpótolnak a forró termálfürdők, a kötetlenség a szállásfoglalás terén és a csend. A szeptember-október ráadásul az északi fény megpillantásának lehetőségével is kecsegtet.

Mi végül az augusztus végét választottuk, és a Reykjavíktól 40 kilométerre lévő Thingvellir nemzeti park felé vettük az irányt. A városhatárt elhagyva 7 perc után már félre is álltunk fényképezni: a lenyűgöző vulkanikus táj élénkzöld, sárga, fekete palettát kínált, csodálatos kék éggel. A sziget partvonalát követő híres Egyes Útról (Ring Road) hamarosan letérünk a vidék sűrűjébe. Szinte teljesen egyedül utaztunk, 15 percenként jöttek csak velünk szembe különböző méretű dzsipek, amelyek vezetőivel kölcsönösen intettünk egymásnak.

Az út jobb oldalán lassan rajzolódik ki Izland legnagyobb tava, a Thingvallavatn. Északi partján húzták fel Thingvellir városát, ahol 930-ban alapították a világ egyik legrégebbi parlamentjét. Annak ellenére, hogy szinte semmi sem maradt fenn ebből a korszakból, a helyszín így is érdekes, hiszen az észak-amerikai és az európai tektonikus lemezek találkozásán fekszik, amelyek évente egy millimétert távolodnak egymástól, és így egészen különleges vidéket formálnak. Az alföld óriás hasadékokkal barázdált, némelyikben kristályvíz folyik, míg jó néhány minikanyonban akár sétálhatunk is. Az egyik ilyen 20 méteres hasadék akusztikáját kihangosítóként használták a képviselők a 900-as évek parlamenti ülésein.

Reykjavíkon kívül a szigeten nincsenek igazán klasszikus értelemben vett városok és falvak. Településeknek inkább a 10 kilométerenként elszórt farmokat lehet nevezni, istállókkal és pajtákkal. Ezért ne álmodozzunk jó kis útszéli haléttermekről, ahol egy esősebb-szelesebb napon majd megmelegszünk, miközben végigkóstoljuk a helyi specialitásokat. Ha megéhezünk, legfeljebb az út menti benzinkútnál állhatunk meg. Ezek a többfunkciós közösségi ház szerepét töltik be: amellett, hogy üzemanyagot lehet kapni, kávézóként-teázóként, videotékaként, sarki kisboltként és nem utolsósorban gyorsétkezdeként üzemelnek, ahol kizárólag hotdogot, hamburgert és sült krumplit lehet enni. Mi is elfogyasztjuk tehát az első pirított hagymás hotdogunkat (ami nem is olyan rossz!), és elhatározzuk, hogy a híres Kaldidalur-völgyön keresztül közelítjuk meg Húsafellt.

Háromórás autókirándulás következik színpompás hegyek és mélykék patakok között, gigantikus szivárvánnyal az égbolton. Húsafellbe érkezve a hideg, szeles 5 fokban villámgyorsan felverjük sátrunkat, majd irány a 36-40 fokos termálstrand, ahol az este hátralevő részét igazi izlandiként éljük meg.

Másnap a Snaefellsnes-félszigeten, Arnarstapi parányi kikötőjében 70 km/órás szél fogad minket. Cserébe mesés kilátásban gyönyörködhetünk: az írországihoz hasonló sziklaszirteket látjuk és a tengert, ameddig csak a szem ellát. A vulkanikus kőtömegek tetején puha zöld moha nő, hétágra süt a nap, így a séta a nagy szél ellenére is kényelmes. Igaz, a szirt kiszögelléseihez csak fekve merészkedünk, ám ebből a helyzetből nemcsak a végtelen tintakék tengert és hófehér fodrait, de a pánsíp alakú sziklafalakat és a szénfekete homokot is láthatjuk a mélyben, miközben a geometriai bazaltformák kész kiállítást rendeznek körülöttünk.

Az oxigéndús séta után közelebbről is megnézzük a félszigetet koronázó Snaefellsjökull-gleccsert. A tiszteletet parancsoló vulkán lecsapott, havas csúcsa az a kráter, amelyen keresztül Verne Gyula hősei az Utazás a Föld középpontja felé című művében leereszkedtek a Föld középpontjába. A különleges képződmény nem a monumentalitásának, hanem tökéletes formájának köszönhetően került be a világirodalomba.

Az izlandi léptékeket jelzi, hogy a térképen Ólafsvík is egy izlandi metropolisznak tűnik. A településre érve azonban kitör belőlünk a nevetés, amint a főutcáján áthajtunk: egy iskola, egy bank, egy benzinkút, pár bolt, egy hotel és egy gyorsétterem. Reykjavíkon és Akureyrin kívül itt a hedonizmus szellemének nincs alkalma kísérteni.

A következő napon, a szokásos benzinkutas reggeli után (kávé és svéd fahéjas tekercs), nekiindulunk leghosszabb autós utunknak: a nagy fennsíkon keresztül, északról délre átszeljük az országot. A dzsip nevetségesen kicsivé válik ezen a vidéken. Órákig egy lelket sem látunk, és a táj sem nagyon változik. Messze a szürkeségből néhány hófödte csúcs ugyan kikandikál, de aztán ismét a végeláthatatlan síkság és a csönd következik. Iszonyú hideg van, de Hveravellirben izgatottan szállunk ki, mert végre igazi gejzíreket láthatunk. A több kilométernyi geotermális mezőn a föld füstölög és gőzölög. Fapalánkos ösvény vezet a minikráterek és gőzköpők között. Némelyik színpompás medencét formálva 90 fokos vízben bugyog, másik kukta módjára hangosan pöfög.

Kétnapnyi elszigeteltség után, a Gullfoss-vízesés parkolójában furcsa érzés az emeletes buszokkal érkező tömegben elvegyülni. Mindenesetre Izland kihagyhatatlan látnivalója ez, az Arany Kör egyik állomása Thingvellir és Geysir mellett. A vízesés egyedülálló szépsége abban rejlik, hogy a bikaerős víztömeg egy ötven méter mély, szűk kanyonba ömlik, ahonnan a feláramló pára folytonos fátyolfelhőt képez.

Hat kilométerrel arrébb feltűnik a messze földről híres Geysir is. Mint Hveravellir-ben, gyönyörű geotermális medencék között sétálunk, melyeket a gőzölgő víz türkizkék és barna árnyalatokkal festett meg. Geysir (a Düh), mely a világ összes gejzírének nevet adott, naponta többször 80 méter magasra is kitört egészen az ötvenes évekig. Ekkor néhány agyament turista homokot és köveket dobált a kürtőjébe, melynek eredményeképpen szinte működésképtelenné vált. Szerencsére pár méterrel arrébb, a világ egyik legaktívabb gejzírje, a Strokkur 5-7 percenként is kilő. Az egész folyamat lenyűgöző: a kürtőben szivattyúként emelkedik és süllyed a tűzforró víz, míg a nyomás egy óriási szemgolyóra emlékeztető tökéletes buborékot nem formál, majd vízcsóvává alakulva 30 méter magasra fel nem tör.

Ezután a misztikus nevű Landmannalaugar felé vesszük utunkat. Szürke az ég, többórás kátyús földút kanyarog a holdbéli tájon. Hirtelen egy vízerőmű tűnik fel, ami a szigeten korántsem számít szokatlannak, hiszen az energia az ország legjelentősebb bevételi forrását képezi. A sivár vulkanikus táj szép lassan a riolitkőzet által megfestett sárga, vörös és zöld foltos hegyekké alakul. Messziről már látjuk Landmannalaugart, amely jó időben az egyik legígéretesebb kirándulóhely, de megközelítéséhez két folyón is át kell kelnünk, ami minden alkalommal egy izgalmas kaland: egyesben, magas fordulatszámon kell hogy pörögjön a motor, amint a dzsip szép lassan átsiklik az ingoványos iszapban.

A településről különböző hosszúságú túrák indulnak a környező hegycsúcsokra és lávaföldekre. De nem csak a festői táj, hanem az egyedülálló termálvíz is idevonzza a turistákat: egy hegygerinc hőforrásából 35-45 fokos patak alakult. Krokodilokként kúszunk a 20 centis gőzölgő vízben, csodáljuk a meder színpompás kavicsszőnyegét és a felfelé áramló buborékzsinórokat. Fantasztikus fürdőzés. Még felöltözni sem tűnik akkora próbatételnek ebben az augusztusi 0 fokban, úgy átmelegedtünk. A sátrak mellett állomásozó busz-büfében azonban kesztyűt is veszünk. Nem is akármilyet.

Hagyományos izlandi halászkesztyűt, ami nem más, mint egy egyujjas gyapjúkesztyű… 2 ujjal.
A 261-es úton gurulunk kelet felé a nagy alföldön. Elszórt tanyákat, zöld mezőket, kis templomokat hagyunk el, elengedhetetlen gleccserrel a háttérben (Eyjafjallajökkull). Ahogy eléri a tengert a folyója, több kilométerre kiszélesedik. Vízszintje nagyon alacsony, így láthatóvá válik fekete iszapos óriás deltája. A horizont vonalát a Heymaey-szigetek törik meg. A táj annyira magával ragadó, hogy az éjszakát a környéken töltjük, de azért muszáj megállnunk Seljalandsfossnál, ahol besétálunk a vízesés mögé, a fátyolfelhők és a szivárványok birodalmába.

Szálláshelyünk, Thorsmörk tipikus izlandi település. A keresett vendégfogadó egy családi ház. Bekopogunk. Metallica feliratú pólóban, fekete körmökkel, tinédzser lány nyit ajtót, de mögötte már érkezik is jól megtermett, mosolygós mamája. Telt ház van, de alternatívaként kiadják nekünk a szomszéd ház felső szintjét, mely a domb tetején áll. A rendkívül jól nevelt metálos lány körbevezet az ízlésesen felújított lakáson, gyönyörű kilátással a völgyre. Kiülünk az udvar lépcsőjére, és napfürdőzünk a szomszéd kutya társaságában, aki késő délután hosszú sétára kísér minket a völgyben. Narancsszínű naplementében és friss levegőben gyalogolunk, megmászunk egy jelentős dombot, és elnyúlunk a vulkanikus kő szőnyegén. Innen gyönyörködünk a több tíz kilométernyi látótérben, amerre még a madár se jár.

Másnap egy kis faluhoz érünk: Skógar közvetlenül egy 62 méteres vízesés lábához épült. Több száz lépcsőfokos ösvény vezet felfelé a zuhatag mellett, így különböző szintekről csodálhatjuk a kilátással együtt. A faluban elképesztő folklór gyűjtemény található, amely használati tárgyakon keresztül mutatja be Izland történelmét. A múzeumot skanzen veszi körül iskolával, templommal, régi fűtetős házakkal a századforduló idejéből. A múzeum bejáratánál egy ősz aggastyán fogad minket és Thórdur Tómasson-ként mutatkozik be. A tiszteletreméltó úriember, Izland mítikus figurája: ő alapította a múzeumot és a mai napig, 95 évesen is a gyűjtemény őre.

Az ország legnagyobb nemzeti parkja, a Skaftafell 1967-ben nyílt meg. Húsz százaléka a Vatnajökull-gleccseren terül el, a sziget délkeleti partszakaszán. Rendkívül népszerű kirándulóhely – nyáron a fiatalok kitárják kocsijaik ajtaját, és bömbölő zenére mulatoznak.

A táj misztikus, követjük az ösvényt felfelé, míg egy sziklaszirtbe nem torkollik, ahol fantasztikus látvány fogad: óriási, piszkos-fehér, törésvonalakkal tördelt jégtakaró. Visszafelé egy másik útvonalon fekete bazaltköves vízeséshez lyukadunk ki. Lefelé menet eláll az eső, kisüt a nap, és olyan kényelmes a séta, hogy meg sem állunk a következő vízesésnél. Az út menti fűtetős kis falu sokkal érdekesebb. Skaftafelltől délre az Egyes Út különösen szép. Bal oldalán a Korzika méretű Vatnajökull-vulkán magaslik, amely 96-ban tört ki utoljára. Épületnagyságú jégtömbök csuszamlását indította meg ekkor, és az Egyes Út egy szakaszát teljesen betemette, hónapokra megbénítva az ország forgalmát.
Jobboldalt a tenger, a tűző nap és az elengedhetetlen szivárvány tűnik fel. Pár kilométer után és pár óra leforgása alatt az időjárás megint radikálisan megváltozik. Áthajtunk egy egysávos függőhídon, mely alatt méretes jégtömbök úsznak. Ez hát a „Jeges folyó Lagúnája” (Jökulsárlón). Hosszú sétára indulunk a sarkköri dekorban és a kristálytiszta időben: pár kilométernyi területen a Breidamerkurjökull-gleccserről leolvadt világoskék jégarmada lebeg. A napfényben vakítva csillognak egészen addig, amíg térfogatuk a tizedjére nem olvad, és a folyóval együtt bele nem csorog a tengerbe.

Mielőtt nyugovóra térnénk, a vekkert éjjeli fél kettőre állítjuk, abban a reményben, hogy megpillanthatjuk az aurora borealist, az északi fényt. A fenomenon leginkább ősz végétől látható, de a hideg, tiszta éjszakáknak köszönhetően és egy kis szerencsével talán mi is szemtanúi lehetünk. Egy körül tehát csörög az óra, álmosan az ablakhoz botorkálunk… és meg kell, hogy dörzsöljük a szemünket az álmélkodástól: csodálatos földöntúli fénycsóva mozog, mintha óriás varázspálcával halványzöld csíkokat festenének az égboltra. Aztán amilyen valószínűtlenül megjelentek, olyan gyorsan bele is olvadnak a csillagos éjszakába.

A túra végén visszaérkeztünk a fővárosba. Reykjavík délnyugaton egy félszigetre épült, és az izlandiak kétharmada választotta lakóhelyéül. Ennek oka nemcsak a kikötő, a biztos munkavállalás, de a Golf-áramlat kellemes hatása is lehet. Habár az átlaghőmérséklet nyáron 10 fok körüli, egy New York-i például télen jobban fázik egy reykjavíkinál.

Az eleinte kissé jellegtelen, műanyag külvárost elhagyva, percről percre barátkozunk meg az óváros szokatlan építészeti egyvelegével. Annak ellenére, hogy szinte minden épület más stílust tükröz, a modern múzeumok és kormányépületek, az ősrégi fakunyhók és a színpompás bádog lakóházak tökéletes összhangot alkotnak. Van itt XIX. századi faragott fakatedrális, art deco hotel és Bauhaus irodaépület is a tengerparton.

Az óváros elhelyezkedése is kitűnő: egyik irányban a kikötő és a végeláthatatlan tenger feszül, a másik irányban 1000 méteres hófödte hegycsúcsok magaslanak. A centrum maga egy kis domb oldalára épült, néhány keresztutcával, két gyönyörű kis térrel és a város méretéhez viszonyítva óriási Tjörn-tóval.
A legszebb kilátást a domb tetején ékeskedő, Reykjavík szimbólumává vált Hallgrimskirkja-templom 75 méter magas tornyából kapjuk. Izlandon több helyen, főként körben a tengerparton, lenyűgöző fekete bazalt sziklafalakat látni, amelyek bicskával kifaragott pánsípra emlékeztetnek. A Hallgrimskirkja-templom építészeit ezek a vulkanikus oszlopok ihlették meg, és a tartófalakról tényleg a pásztorsíp sziklákra asszociálunk.

Az ösztönző izlandi táj és a merész fővárosi építészeti közeg hatására nem meglepő, hogy a reykjavíki kulturális élet teljes energiával vibrál és pezseg. Negyvenéves kor alatt szinte mindenki aktív művész (főleg zenész), a város teli van jobbnál jobb koncerttermekkel, múzeumokkal és galériákkal. Az utóbbiak közül érdemes megtekinteni a posztmodern Városháza kiállításait (maga az épület is megéri), a Nemzeti Múzeumot, valamint érdekes lehet az izlandiaknak oly fontos Saga (rege) Múzeum és a Vulkán Show is.

A kulináris élvezet bármelyik étteremben garantált, azzal a feltétellel, ha az étlapról a halételek és a nemzetközi konyha specialitásaiból választunk. Készüljünk fel a megszokott borsos árra, melynek egy előnye az étkezés terén azért akad: nem kell megválogatni, hogy milyen helyre ül be az ember. Az első osztályú vendéglátó a sarki hamburgereséhez hasonló árakon kínálja ételeit.

Az elegáns tradicionális kávéházakat is érdemes kipróbálni, amelyek hétvégi estéken diszkóbárrá alakulnak, kígyózó sorokkal. Ez talán meglepően hangzik, de itt, Izlandon és főleg a fővárosban a legtermészetesebb. A péntek-szombat estére kilátásba helyezett „sárgaföldig” filozófiájú bulizás élteti az izlandi trendi-dandy társadalmat, a szorgalmas, fegyelmezett hétköznapok után.

Röviden, standard skandináv alkoholfogyasztás folyik. Képtelenek keveset inni, elszopogatni egy fél pohár finom bort egy jó vacsorához. Az alkohol forgalmazása ráadásul állami monopólium, így a vendéglátó-ipari egységeken kívül csak speciális likőr boltokban vehető szesz, ha nem számítjuk az élelmiszerboltokban kapható lebutított 1,5-2 százalékos dobozos söröket. Így az utazónak lelkileg fel kell készülnie a messziföldről és a 101 Reykjavík című filmből híres dínomdánomra, mert ilyen tömeges lerészegedést ritkán látni (kiváltképp nyáron a fehér éjszakákon)!

Tinédzserek és huszonévesek ordítoznak, dülöngélnek üvegeket dobálva a főutcán. Első esténken beszélgetésbe elegyedünk egy tántorgó hatvanas társasággal. A részegség ellenére Hemingway: A Kilimandzsáró havából és ősi sagákból idéznek hosszasan, majd az egyik férfi közli Thomas-val: „Thomas, neked mindened megvan ezen a világon, csak egy dolog hiányzik belőled.” És mi az? – kérdezzük kíváncsian. „Az őrültség. Mi itt Izlandon mind őrültek vagyunk.”

A méregdrága és méregerős (8%) Viking sör másnapi hatását termálvízben a legcélszerűbb kikúrálni. A számos fürdőhely közül mi hármat emelnénk ki. Az első a Nauthólsvik, mely a Reykjavíki-félsziget déli partvonalán, egy mesterségesen kialakított 20-35 fokos geotermális strand. A második a főváros legnagyobb uszodája, a Laugadalur, mely gőz-, pezsgő- és sárfürdővel, szaunával és vízi csúszdával várja a látogatókat. A harmadik a Reykjavíkban járva kihagyhatatlan Kék Lagúna (Blue Lagoon).

Ez az egészen különleges, sós, tejszerűen gőzölgő víz tökéletes hőmérsékletű többórás relaxálásra. A termálkomplexum a háttérben füstölgő geotermális erőműnek köszönheti létét, mely a lávaföldből felvezetett szuperforró tengervizet hasznosítja. Miután turbináit meghajtotta a gőz, óriási kondenzátorai visszaalakítják vízzé, amit egy kanálisrendszeren visszavezetnek a Kék Lagúnába. Ijesztően néz ki, de a vízben úszkálva bebizonyosodik, hogy tiszta és kellemes, sőt rendkívül egészséges is: a vizet alkotó ásványi sók, a kékeszöld alga és a finom szilikasár a legtökéletesebb iszapot, vagyis arcmaszkot képezik. Ezt a famólókba beágyazott vödrökből, önkiszolgáló módon, nagykanállal kenjük fel az arcunkra. Vastag pénztárcával gumimatracon himbálózva iszapmasszázsra is befizethetünk, vékony pénztárcával szaunázhatunk és cseveghetünk a többi turistával.

Reykjavíki levezetőként mindenképpen nézzünk el a kultuszhelynek számító bolhapiacra is, ahol a város apraja-nagyja mellett a sziget egy másik arcát is megismerhetjük.

Szállás

Habár Izlandon az utóbbi években gombamód szaporodni kezdtek a jobbnál jobb szállások – a youth hostelektől kezdve a design hotelekig –, a szigeten utazgatva még mindig a farmszállásokon fogjuk magunkat a legjobban érezni. Közvetlen kapcsolatba kerülhetünk így a helyiekkel, reggelire pedig az istállóban frissen fejt tej és terülj-terülj asztalkám vár, ezenkívül a legtöbb kertben termálmedence gőzölög, ráadásul hasznos tippeket is kaphatunk a további útra.