Hamarosan megalakul a világ legnagyobb légitársasága

 A hónap óta tartó találgatások végre csütörtökön alátámasztást nyertek, mikor is mindkét társaság elismerte és bejelentette: egyesülnek.

Az új légitársaság továbbra is American Airlines néven fog futni, azonban az élén a US Airways vezérigazgatója, Doug Parker fog állni. Az American vezérigazgatója, Tom Horton az elnöke lesz az új cégnek.

Több, Egyesült Államokbeli lap értesülései szerint a fúzió hatására az American piaci értéke előreláthatólag el fogja érni a 11 milliárd dollárt. Az új cég valamivel több, mint 70%-át az American Airlines csődhitelezői birtokolják, míg a maradékot az US Airways részvényesei.

Az Americant jelentősen megviselte a válság, 2011-es csődvédelmi eljárása óta folyamatos szerkezeti átalakításon esik át. Az együttműködésre augusztus óta készülnek, mikor is az American hitelezői a függetlenség fenntartása helyett, az egyesülésre kényszerítették a légitársaságot.
Az új American Airlines bázisa Fort Worth-ben, Texasban lesz.

Mielőtt azonban a egyesülésből bármi is megvalósulna, szükség lesz a versenyvizsgáló bizottság, és a USA csődbíróság engedélyére.

Ha ezt megkapják, ez lesz az amerikai légiközlekedés legújabb egyesülése, a Delta és a Northwest, valamint a Continental’s és a United légitársaságok között.

Legyél az első hozzászóló "Hamarosan megalakul a világ legnagyobb légitársasága" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*