Megváltoztak a KLM poggyász és jegyárai

 A társaság indoklása szerint az intézkedéssel azt szeretnék elérni, hogy repjegyek árai továbbra is vonzóak maradjanak, ugyanakkor csak azért a szolgáltatásért kelljen fizetniük, melyet ténylegesen igénybe vesznek.

Az utastérbe azonban továbbra is ingyenesen magunkkal vihetünk két kézipoggyászt, melyeknek össz-súlya nem haladhatja meg a 12 kg-ot. Minden egyes további, feladott csomagért 15 eurót kell fizetnünk, ha már a reptérre való kiérés előtt elintézzük. Amennyiben csak a helyszínen intézzük, akkor az ár a kétszeresére, 30 euróra emelkedik. Az előzetes becsekkolást a www.klm.com oldalon is elintézhetjük a jegyvásárláskor, 48 órával az indulás előtt, vagy akár az utazási irodánkon keresztül is.

Ugyanakkor továbbra is ingyenesen adhatnak fel egy csomagot azok, akik:

– a Flying Blue tagok (törzsutas program)
– a corporate szerződéssel, illetve BlueBiz fiókkal rendelkezők
– az Európán belüli járatok Y vagy B osztályon utazó utasai
– Fehéroroszországba, Grúziába, Olaszországba, Oroszországba, Törökországba és Ukrajnába közlekedő járatokon utaznak

A KLM azonban azt is bejelentette, hogy április 22-től 11 európai városba közlekedik 99 eurós jegyárakkal, melyeket a jövőben több mint 30 célállomásra kíván bővíteni.

Legyél az első hozzászóló "Megváltoztak a KLM poggyász és jegyárai" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*