Mintegy 300 ezer zarándokot várnak a szombaton tartandó hagyományos pünkösdi búcsúba az erdélyi Csíksomlyón – közölték a szervezők Csíkszeredában.
Timár Sándor P. Asztrik, a ferences kegytemplom igazgatója és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a templom előtti téren ismertette a Kárpát-medence legnagyobb vallási eseményével és zarándoklatával kapcsolatos tudnivalókat. Elhangzott: sokan nagyon hosszú utat tesznek meg, hogy jelen lehessenek a Kis- és Nagy-Somlyó közötti hegynyeregben, még Ausztráliából is érkeznek egyéni zarándokok. Magyarországról három zarándokvonatot várnak, és buszokkal is érkeznek szervezett csoportok. A ferences kegytemplom igazgatója elmondta: hiszi, hogy mindenki kap olyan üzenetet, amiért érdemes elzarándokolni Csíksomlyóra. A szervezők reményüket fejezték ki, hogy mindenkihez eljut a Szűzanya üzenete.
Az idei búcsú jelmondata – „Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!” – Assisi Szent Ferenc egyik imájából származik. Azért választották, mivel idén 800 éve, hogy a ferences rend megkapta a működéséhez az írásos pápai megerősítést. Az alkalomból Massimo Fusarelli OFM, a ferences rend miniszter generálisa is jelen lesz Csíksomlyón, ő lesz a vasárnapi pünkösdi szentmise szónoka.
Már pénteken több szentmise lesz a kegytemplomban, délben Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálja a szertartást a Nagyboldogasszony zarándokvonattal érkezőknek, lelki program és éjszaka virrasztás is lesz.
Szombaton helyi idő szerint 10.30 órakor indul a kordon a főpapsággal, papsággal és világi vezetőkkel a kegytemplom előtti térről a Nyeregbe. Az ünnepi szentmise 12.30 órakor kezdődik a Hármashalom-oltárnál, főcelebránsa Kovács Gergely, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke, szónoka Urbán Erik, az erdélyi ferences rendtartomány provinciálisa lesz. 17 órától csángó misét tartanak a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban, amelyet Mariut Felix forrófalvi plébános mutat be, míg 18 órától pünkösdi vigília-szentmise, éjszaka pedig virrasztás lesz a kegytemplomban.
„Nagy szeretettel várjuk minden zarándoktestvérünket Csíksomlyóra. Mi, ferencesek, azt szoktuk mondani, hogy a csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit” – üzente a zarándokoknak a kegytemplom igazgatója. Azok, akik nem tudnak személyesen jelen lenni, a Duna tévécsatornán, a Mária Rádióban és a kegyhely YouTube-csatornáján követhetik az élő közvetítést.
Korodi Attila polgármester elmondta: tavaly több mint 300 ezren voltak a csíksomlyói Nyeregben, idén is ekkora tömeg fogadására készülnek. A városban még zajlik a vasúti felüljáró felújítása, így az Udvarhelyszék felől érkezők számára az ipari negyedben alakítottak ki parkolóhelyeket, és a város többi bejáratához közel is vannak ideiglenes parkolók, mert a városban számos utcát lezárnak.
A Nyeregbe csak a gyalogos zarándoklat engedélyezett, a lovasszekerek veszélyt jelenthetnek a gyalogosokra, ezért csak speciális engedéllyel mehetnek fel. A péntek délután megérkező 150 lovaszarándok szombaton szintén gyalog megy fel a Nyeregbe – mondta Korodi Attila. Hozzátette, a pünkösdi vásárban csak a hagyományos termékek árusítását engedélyezik, és szigorúan ellenőrzik, hogy „a résztvevőknek a lelki és a közösségi életet megerősítő élményben legyen része”. (MTI)