Újdonságok a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors zarándokainak

Nyolcadik éve zakatolnak pünkösd idején a zarándokvonatok, hogy a Kárpáteurópa Utazási Iroda szervezésében elvigyék a magyar utasokat Erdély csodás tájaira, és a négynapos program csúcspontjaként elkalauzolják őket a Csíksomlyói Mária Ünnepre, a Pünkösdi Búcsúba, a történelmi Magyarország ezeréves határára, Gyimesbükkre. 2015-ben május 22-én, pénteken hajnalban indulnak útnak a szerelvények, és május 25-én, hétfőn térnek vissza.

A 2015. májusi pünkösdön a szervezők több újdonságot kínálnak, így reményeik szerint azoknak is érdemes lesz ismét útra kelniük, akik egyszer már részt vettek e különleges programsorozaton, de azokra is számítanak, akik most először szeretnék átélni a közös utazás, a közös ünneplés örömét. Az utazási iroda képviselői elárulták, hogy utasaik részt vesznek majd a madéfalvi veszedelem emlékművénél Székelyföldön rendezendő ünnepi megemlékezésen. (Mária Terézia parancsára nagy vérengzést rendeztek a császári hadak e vidéken, s a székely áldozatok emlékére avatták fel 1899-ben az emlékművet. Ezt újítják fel a madéfalviak, s rendeznek megemlékezést pünkösdkor.)
Egy másik újdonság, hogy a Csíksomlyó Expressz zarándokai a felcsíki falvakban, a Székely Gyors utasai pedig az alcsíki településeken szállnak meg, épp fordítva, mint ahogyan a korábbi években szokásos volt. Így a visszajárók újabb falvakkal, tájakkal vendéglátó emberekkel ismerkedhetnek meg. További újdonság, hogy a résztvevők Erdély új tájait láthatják Székelyföldről hazafelé. A vonatok ugyan változatlanul Észak-Erdélyen, Nagyváradon, Kolozsváron át érkeznek Székelyföldre, ám visszafelé eddig még nem járt útvonalon keresztül érkeznek haza Magyarországra. Székelyföldről észak felé tartanak majd a zarándokvonatok, és Désen, Zsibón, Szilágy vármegye székhelyén, Zilahon, és Nagykárolyon át érik majd el a magyar határt.

A szervezők II. Rákóczi Ferenc fejedelem tiszteletére teljes egészében felmatricázzák a Magyar Államvasutak Bombardier villanymozdonyát, mely a tizenhat kocsis szerelvényt Erdélybe vontatja. Ez a mozdony viszi majd el a zarándokokat Magyarország ezeréves határára, ahol már évekkel ezelőtt új zarándokhely alakult ki. A mozdony ünnepélyesen kigördül majd a határon álló Rákóczi várhoz is, melyet éppen felújítanak.

A Csíksomlyó Expressz szerelvénye Szombathelyről indul május 21-ről 22-re virradó éjjel, és megáll Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya állomásokon. Kocsijai Budapesten, a Keleti pályaudvaron csatlakoznak a Székely Gyorséhoz, és a kettő együtt, Magyarország leghosszabb személyszállító vonataként, csaknem fél kilométer hosszúságban indul útnak Erdély felé, várhatóan hajnali fél 5 tájban.

A négynapos utazásra a részvételi díj 65 900 forint. A részvételi díj tartalmazza a különvonat útiköltségét másodosztályon, három éjszakai szállást magánházaknál, két-háromágyas, pótágyazható szobákban félpanziós ellátással, valamint a transzfereket a vasútállomás és a szálláshely között. A vonatba sorolva étkező-bisztrókocsi közlekedik, amelyen lehetőség van könnyű ételek, üdítők fogyasztására.

A 2014-es útról készült video megtekinthető itt!

A 2015-ös út részleteiről itt olvashat!

Legyél az első hozzászóló "Újdonságok a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors zarándokainak" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*