Helyreáll a légiközlekedés Katar és Szaúd-Arábia között

A 2017 óta tartó diplomáciai blokád 2021. január 11-én véget ért, Al-Ula-ban Szaúd-Arábia és szövetségesei aláírták a megállapodást, miszerint rendezik viszonyukat az öböl-menti miniállammal.

2017 júniusában került Katar gazdasági blokád alá, amikor Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Egyiptom megszakította diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatát az országgal, megvádolva az emírséget, hogy iszlamista csoportokat támogat. Az utána következő 3 éves időszakban Katar szárazföldi összeköttetése teljesen megszűnt, légi úton pedig csak kerülő útvonalakon tudott üzemelni a fentebb említett országok légterének teljes kikerülésével. Ebből kifolyólag hosszabb menetidőkkel és nagyobb mennyiségű kerozin- fogyasztással kellett számolnia nemzeti légitársaságának, a Qatar Airways-nek. A társaságnak az öböl-menti országokba üzemeltetett járatait szinte egyik napról a másikra kellett megszüntetnie, ami szintén érzékenyen érintette működését. Ugyanígy a másik négy ország is teljesen leállította légi közlekedését Katar irányába.

Az ország azonban példásan helyt állt az eltelt 3 évben; megerősítette gazdasági kapcsolatait Törökországgal és Iránnal és teljes mértékben megoldotta élelmiszer-ellátását külföldről, kiváltva a szaúdi partnercégek korábbi, ezirányú segítségét. Éppen ezért történelmi jelentőségű, hogy 2021. január 11-én az öt arab állam Al-Ulában megállapodást írt alá arról, hogy rendezik korábbi viszályukat és fokozatosan újra engedélyezik egymás légterének használatát.

Katar egyébként az ENSZ nemzetközi bíróságán védte meg ártatlanságát és 5 milliárd dollár kártérítést követel szomszédaitól a hírnevének megsértése és a kiesett forgalomból következett veszteségek kompenzálása miatt. A Qatar Airways a héten tehát újra megkezdi járatai üzemeltetését először Szaúd-Arábiába; naponta fog közlekedni Rijádba A350-1000-es típusú géppel, illetve még két másik szaúdi városba, Jeddába és Dammam-ba.

A Qatar Airways 2021. január 15-ig a szaúdi úti célok mellett számos egyéb úti célra (Bangkok, Delhi, Johannesburg, Zanzibár, Maldív-szigetek) kínál kedvezményes jegyeket, egészen 2022. január 31-ig tartó utazási lehetőséggel.