Idén még jobban szeretjük Horvátországot

Minderről a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője számolt be, adta hírül az MTI. Marin Skenderovic elmondta: a magyar kiutazók számának emelkedése meghaladta az átlagot, a harmadik legnagyobb volt a dél-koreai és az osztrák vendégek számának bővülése után. Dél-Koreából ugyanis több mint ötszörösére emelkedett a vendégszám, Ausztriából pedig 12 százalékos bővülést regisztráltak.

Januártól április végéig összesen 1,1 milliónál is több turista pihent Horvátországban, 9,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ebből a külföldiek száma 11,1 százalékkal 808 ezerre emelkedett, a belföldiek aránya 4,8 százalékos növekedéssel megközelítette a 301 ezret. Magyarországról több mint 12 ezer vendég kereste fel Horvátországot négy hónap alatt, 10,4 százalékkal több, mint egy éve.

Az összes vendég csaknem 3,1 millió éjszakát pihent az adriai államban, 8,4 százalékkal több időt, mint tavaly ilyenkor. A külföldiek 9,3 százalékos bővüléssel 2,3 millió vendégéjszakát töltöttek el, a belföldi turisták 790 ezres adata 5,8 százalékos növekedést jelez.

A magyarok vendégéjszakája – a turisták számának növekedése ellenére – gyakorlatilag stagnálást mutat, a 33,3 ezer éjszaka egy százalékkal marad el a múlt év első négy hónapjához viszonyítva.

Marin Skenderovic kifejtette: az április – leginkább a húsvéti időszaknak köszönhetően – még kiugróbb növekedési adatokat mutat. Ebben az egy hónapban a külföldiek száma 18,5 százalékkal, a vendégéjszakáik mértéke pedig 21,1 százalékkal nőtt. A magyar vendégek tavalyhoz képest idén áprilisban 22,2 százalékkal voltak többen – közel 6,5 ezren -, a vendégéjszakák száma viszont 14,4 százalékkal 19,4 ezerre nőtt.

A képviseletvezető hozzátette: a magyar utazásszervezők eddigi visszajelzése szerint a nyári időszakra is nőtt a horvátországi foglalások száma. Általában tíz százalék fölötti növekedésről számoltak be az utazási irodák, de van, ahol kétszeresére emelkedett a már befizetett utak aránya.

A múlt évben – ötéves rekordot döntve – összesen 360,2 ezer magyar turista látogatott Horvátországba, ami csaknem 1 millió 964 ezer vendégéjszakát jelentett. Ez a látogatók számában 8,4 százalékos, az ott töltött idő hosszát illetően pedig 8,3 százalékos növekedést mutat.

Legyél az első hozzászóló "Idén még jobban szeretjük Horvátországot" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*