Júliustól szeptemberig tart az osztrák főváros legújabb kezdeményezése, a Bécsi Kultúrfiáker. A krimi, zene és irodalom témában szervezett lovaskocsis utak célja a város új perspektívából való felfedezése.
Akik júliusban, augusztusban vagy szeptemberben Bécsbe látogatnak, kipróbálhatják a legújabb programot, amit három téma köré szőttek a szervezők: Bécs, művészet és lovak. Susita Fink színházi művész és Martina Michelfeit-Stockinger fiákertulajdonos szerették volna az ember és állat közötti kapcsolatot elmélyíteni, miközben az érdeklődők Bécs misztikusabb arcát is megismerhetik.
A „Kultúrfiáker” keretében elegáns hintókon különböző előadásokat hallgathatunk meg helyi művészekkel. Minden fogat az adott témához kapcsolódó épületek, helyszínek előtt halad el, a programokhoz pedig egy lovakkal kapcsolatos rövid előadás is tartozik. Péntek délutánonként a „Mondafiákerrel” lehetőség nyílik a helyi legendákat megismerni, bábelőadás és történetmesélés formájában, az „Irodalmi Fiákeren” pedig régi bécsi történeteket és verseket hallgathatunk.
Akik inkább valami borzongatóbbra vágynak, felszállhatnak a „Krimifiákerre”, ahol bepillantást nyerhetnek a bécsi jogrendszerbe és a város bűnelkövetői múltjába, miközben híres tetthelyek mellett kocsikáznak el. Természetesen a „Beethoven-Fiáker” sem maradhat ki a sorból. A híres zeneszerző 250. születésnapja alkalmából elhangzik majd számos anekdota, feltűnnek a művészhez kapcsolódó helyszínek, az utat pedig egy különböző dalokból álló élő koncert zárja. A lovaskocsis utak ára 120-320 euró között van, az időtartam témától függően 30-120 perc. További információ a Bécsi Kultúrfiákerről itt.