Indul az akciós dunántúli fürdőtúra

Együtt még többet kínálnak

A Bükfürdő Thermal & Spa pihenőterében tartotta közös sajtótájékoztatóját 2019. május 29-én a Büki Gyógyfürdő Zrt., a Sárvári Gyógyfürdő Kft. és a Zalakarosi Fürdő Zrt. A sajtóeseményen jelentette be Boros László Attila, a Bükfürdő Thermal & Spa vezérigazgatója, Vojtkó Tibor, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő ügyvezetője, valamint Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója a három fürdő közti együttműködést.

A „Dunántúli fürdőtúra” névre keresztelt program lényege, hogy ha a „túrázók” mindhárom fürdőben megvásárolják a teljes árú, fürdőt és szaunát is tartalmazó napijegyet, cserébe egy-egy pecsétet kapnak. Ha a gyűjtőfüzetben mindhárom fürdő pecsétje szerepel, tulajdonosa 50% kedvezményre jogosult a következő jegy vásárlásakor az általa választott fürdőben.

A Sárvár és Zalakaros között már korábban életbe lépett együttműködési megállapodáshoz csatlakozott most Bükfürdő is, egyúttal a közös munka most kibővült a „Dunántúli fürdőtúrával”. Az eseményen egyaránt örömét fejezte ki dr. Németh Sándor, Bük város polgármestere, Kondora István, Sárvár város polgármestere, valamint Novák Ferenc, Zalakaros város polgármestere, hogy a Dunántúl három legnagyobb fürdője ezzel az együttműködéssel a desztinációkat is erősíti. 2017-ben a magyarországi vendégéjszakák 71%-át olyan településen töltötték a vendégek, ahol turisztikai jelentőségű fürdő található, a 3 település pedig évente összesen 2 millió vendégéjszakát tudhat magáénak.

Ágh Péter országgyűlési képviselő a Dunántúl legvonzóbb régiójának a Balaton után a Nyugat-Dunántúlt tartja, ami Bükfürdőnek, Sárvárnak és Zalakarosnak is köszönhető. Azt reméli, hogy ez az összefogás egyfajta kilincs lesz majd a Vas és Zala megyébe érkező vendégeknek.

A „Dunántúli fürdőtúra” pecsétgyűjtése 2019. június 1-től augusztus 31-ig tart, a beváltás 2019. szeptember 1. és december 23. között lehetséges. A gyűjtőfüzetek mindhárom fürdő pénztáraiban megtalálhatók és elérhetőek.