Az új Dreamliner 787-10-est, amely a Boeing Dél-Karolinai bázisán készült, most készítik elő a néhány hét múlva esedékes első próbaútjára.
A Boeing 787-10-es a Dreamliner család új, harmadik tagjaként fog bevonulni a történelembe. „Ami itt a Boeing Dél-Karolinai bázisán történik, igazi amerikai sikersztorinak nevezhető” – nyilatkozta Dennis Muilenburg, a Boeing elnök-vezérigazgatója. – „Csapatunk munkájának eredményeként néhány év alatt egy zöldmezős beruházásból kiindulva olyan szupermodern repülőgyártó bázissá fejlődtünk, amely 787-esekkel látja el a világ légitársaságait, ezzel is új munkahelyek ezreit teremtve az Egyesült Államokban”.
A 787-10-es szállítását 2018-ban kezdik meg, de 9 vevőtől máris 149 új masinára van megrendelésük. Egyik törzsvevőjük: a Singapore Airlines.
Maga az új gép a Dreamliner család eddigi leghosszabb modellje, amely jól illeszkedik a széria nonstop járatainak programjába. 10 %-kal jobb az üzemanyag-kihasználása. és az emissziós előírások szempontjából is „jobban teljesít”, mint a konkurencia által gyártott gépek.
A 787-es család 2011 óta több mint 140 millió utast repített 530 útvonalon az egész világon, és gazdaságos működésével kb. 13 milliárd font értékű üzemanyagot takarított meg.
-kst-
Legyél az első hozzászóló "Itt az új Dreamliner" című cikkhez