boeing 787 dreamliner

A Scoot bevette Berlint

A szingapúri központú fapados légitársaság június végén indította el első Berlinbe tartó repülőgépét. A közvetlen járat azóta heti négy alkalommal közlekedik, az eddigi tapasztalatok szerint a németek és a szingapúriak körében is nagyon népszerű.



Itt az új Dreamliner

  Az  új Dreamliner 787-10-est, amely a Boeing Dél-Karolinai bázisán készült, most készítik elő a néhány hét múlva esedékes első próbaútjára. A Boeing 787-10-es a Dreamliner…



Kivonták az összes Dreamlinert

 Ideiglenesen kivonták az összes Boeing 787 Dreamlinert típusú gépet a forgalomból, miután biztonsági riasztást adtak ki rájuk az amerikai hatóságok az elmúlt hetek sorozatos meghibásodásai miatt.


Boeing 787 Dreamliner Budapesten!

 Vadonatúj géptípust köszönthettünk szombat este a Ferihegyi repülőtéren: a LOT lengyel légitársaság vadonatúj Boeing 787 Dreamliner típusú gépe érkezett Budapestre a típus magyarországi premierjére.  A lengyelek első Boeing 787-ese decemberben és januárban egy sor európai városban tart bemutatót, ami egyben a személyzetek kiképzésének is a része, így fordult meg Prágában, Londonban, Bécsben, Münchenben, Frankfurtban, Kijevben, Hannoverben, Brüsszelben és végül nálunk is.


Japánban is kormányzati vizsgálat indult a Boeing 787-es Dreamlinerek ügyében

 Vizsgálatot indított a japán közlekedési minisztérium a Japan Airlines (JAL) Boeing 787-es Dreamliner repülőgépén két alkalommal is bekövetkezett üzemanyag-szivárgás okának kiderítésére hétfőn, három nappal azután, hogy az amerikai kormányzat is hasonló intézkedést rendelt el a múlt hét folyamán az utasszállító típus műszaki meghibásodásai miatt.