Jelentős forgalmat hoz Sopronnak a VOLT Fesztivál

 Közlése szerint nem állnak rendelkezésre adatok arról, hogy a város idegenforgalmának mekkora pénzt hoz a VOLT, de becsléseik szerint ez az összeg elérheti az ötmilliárd forintot.

Példaként említette, hogy Sopron 30-40 kilométeres körzetében napok óta nem lehet szállást találni, így várhatóan ismét sokan lesznek, akik a határ ausztriai oldalán lévő panziókban vesznek ki szobát. Pedig a jellemző tendencia az, hogy a nagyobb létszámú margitbányai (St. Margarethen) és fertőmeggyesi (Mörbisch) események szervezői az alacsonyabb árak miatt Sopron környékén helyezik el vendégeiket.

Horváth Vilmos beszámolt arról, hogy mára Sopron legnagyobb reklámhordozójává nőtte ki magát a VOLT Fesztivál. Mint mondta, a mai ötvenévesek és az idősebbek számára az egykor Sopron határában húzódott vasfüggöny miatti elzártság misztikuma tette izgalmassá a várost, de a fiatalabbak ebből már mit sem tapasztaltak vagy nem emlékeznek erre. E korosztályok emlékeibe épp a fesztiválélmény és a közben tett városnézés vésheti be Sopront – jegyezte meg.

„Mi ezzel a jelen és a jövő turistáit szólítjuk meg” – fogalmazott a kamarai elnök, utalva arra, hogy a fesztiválozók még évtizedekig aktív nyaralók lesznek, akik aztán saját gyerekeiket is jó eséllyel hozzák el a városba. Tapasztalati szerint ugyanis sok egykor itt bulizó hozza el egész családját a VOLT idején Sopronba, aztán vagy mindannyian váltanak fesztiváljegyet, vagy csak a fiatalabbak.

Legyél az első hozzászóló "Jelentős forgalmat hoz Sopronnak a VOLT Fesztivál" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*