Jumbo Jettel Tel-Avivba

Milyen megfontolások késztették arra a légitársaságot, hogy egy Jumbo Jet óriásgépet is szolgálatba állítson Izrael és Magyarország között?

– A nyári szezonban Magyarországra áramló izraeli forgalom növekedése tette lehetővé, hogy csatasorba állítsuk keddi napokon a Boeing 747-400-ast is, melyen 429 turista- és 26 business-osztályú hely van. E kapacitásnövelés elsősorban annak köszönhető, hogy egy nagy izraeli tour operator Budapestet állította kínálatában az idei nyár középpontjába. Ezekre a járatokra már csaknem az összes jegyet eladtuk!

Mi jellemzi ezeket a Jumbókat, milyen plusz kényelmi szolgáltatásokat nyújtanak?

– Ferihegyen régebben már megfordultak Jumbo-gépek, az EL AL-nak is járt itt korábban Jumbója különjáratok alkalmával, de menetrendszerinti járatként tudomásom szerint még egyetlen légitársaság sem üzemeltetett Budapestről Boeing 747-es, széles törzsű óriásgépet. A repülőtérnek is nagy esemény, hogy rendszeresen fogadhatja ezt a legendás Boeinget, mely sokáig a világ legnagyobb repülőgépe volt, és még most is hatalmas repülőnek számít. Ezeket a gépeket hosszú távolságokra tervezték, nyolc-tíz órás utazásokra, így kényelmi szolgáltatásai magasabb színvonalúak is az átlagosnál. Egy háromórás repülés során különösen kellemes az utazás egy Jumbóval. Sokan még nem is láttak testközelből ekkora repülőgépet.

Drágábbak a jegyek e keddi járatokra?

– Egyáltalán nem, mert nem a géptípushoz szabjuk a jegyárakat. A Jumbóra is elérhető a 49 ezer forintos „oda-vissza” árunk, illetékkel együtt. Vannak, akik kifejezetten azért vettek jegyet erre a keddi járatra, hogy kipróbálhassák a Jumbót. Ilyen olcsón, ilyen minőségű repülőn Budapestről még soha nem indult járat.

Nem félő, hogy a Jumbón utazók számára, a nagy utasszám miatt növekszik a várakozási idő, a sorban állás a biztonsági ellenőrzésekhez?

– Nem, mivel erre felkészültünk, és kifejezetten erre az utasszámra állítjuk be a személyzetet a check-in pultnál, a biztonsági ellenőrzéseknél. De biztos, hogy komoly feladat nekünk is, a repülőtérnek is egy Jumbo indítása, fogadása. Ferihegyen például csak egyetlen hely van, ahová egy ekkora gépet oda tudunk állítani a terminálépülethez.

Hány járatuk közlekedik hetente a nyári menetrendben a Budapest–Tel-Aviv útvonalon, és milyen géptípusokkal repülnek?

– A nyári szezonban, tehát áprilistól október végéig heti nyolc járatunk van. Hatszor reggel indulunk, kétszer késő este. A reggeli járatokat 737-800-as gépekkel repüljük, a csütörtök és szombat esti járatokon pedig a nagy kapacitású, széles törzsű Boeing 767-es gépek üzemelnek. Kedd reggelente pedig a 747-es Jumbo közlekedik, június végéig. Ha további igény lesz rá, akkor ezen a dátumon még módosíthatunk.

Hogyan veszik fel a versenyt a fapados konkurenciával? Jegyár-csökkentéssel, a kényelmi szolgáltatások növelésével, netán mindkettővel?

– Minden légitársaságnál a kerozin ára a legfontosabb kérdés, és nem elsősorban a fapados konkurencia. Akik velünk utaznak, tapasztalhatják, hogy mi hagyományos légitársaság vagyunk, nemcsak elutaztatjuk az utast, hanem a repülőjegy áráért szolgáltatást is kínálunk számára: kényelmesen utazhat, mert nálunk az üléssorok között tágas a hely, étel-, ital ellátást nyújtunk, audio, video fedélzeti szórakozást kínálunk. Az árban benne van az útipoggyász szállítása is. Az EL AL a világ legbiztonságosabb légitársasága, sokaknak ez is fontos vonzerő. Árstruktúránkat átalakítottuk, tehát már akár már fapados áron is lehet gépeinkre jegyet váltani.

Utasaik milyen arányban magyarok, illetve izraeliek?

– Utazóink körülbelül hetven-nyolcvan százalékát teszik ki az izraeliek, akik számára vonzó úti cél Magyarország. Évről évre ötven-hatvan ezren érkeznek ide járatainkon. Sajnos a kiutazó magyarok száma az elmúlt két-három évben folyamatosan mérséklődött, tavaly húsz százalékos volt a csökkenés. Az okok elemzésekor kiderül, hogy nem a kedv hiányzik, hanem az általános gazdasági helyzet miatt talán kevesebben engedhetik meg maguknak az utazást. Nemcsak Izraelbe, hanem bárhová a nagyvilágba, és ezt mi is megérezzük. Az utazási irodák tapasztalatai szerint a középkategóriás utak eladása esett vissza a legjobban az elmúlt években. Izraelbe nem a legolcsóbb utazni, de nem is tartozik a luxuskategóriába. Egy ilyen út a kétszáz-háromszáz ezer forintos kategóriába tartozik, és a magyar középosztály manapság kevéssé engedhet meg magának ilyen költségű utakat. De bizakodunk, hogy ez a helyzet idővel változni fog.

Tapasztalataik szerint az egyéni utazók, a csoportos turisták vagy az üzletemberek vannak többségben utasaik között?

– Egyértelműen a csoportos utazók, mind a kiutazók, mind a beutazók körében. Utasaink körülbelül háromnegyede csoport tagja, legyen az turista- vagy zarándokcsoport. Van egy fontos üzleti utazói rétegünk is, hiszen a két ország között szoros a gazdasági kapcsolat. Közülük kerül ki törzs utasaink jó része. Az egyik izraeli gyógyszergyártó cég legnagyobb Izraelen kívüli gyártóbázisa például Magyarországon található, több telephelyen, de számos informatikai cégnek, kereskedelmi vállalkozásnak van érdekeltsége itt, így jelentősek utazásaik a járatainkon. Az egyéni turistákon kívül az egyéni utazók között pedig sokan vannak olyanok, akiket családi szálak fűznek Magyarországhoz vagy Izraelhez, és rokonlátogatásra utaznak egyik országból a másikba.

Mekkora kihasználtsággal repülnek a gépeik?

– Átlagosan nyolcvan százalék gépeink telítettsége. Nem vállaltam volna el ezt a tisztséget egy évvel ezelőtt, ha nem lennék optimista az utasszám növekedését illetően. Egy „mesebeli cél”, amit akkor kitűztem magam elé, máris megvalósult: Jumbo repül Budapest és Tel-Aviv között. A mási nagy cél, hogy napi két járatunk legyen a két város között: egy reggel és egy este. Lehet, hogy nem egy év alatt valósul meg ez az álom, de a lehetőség megvan a piacban és az útvonalban. Hiszen mi nemcsak egy nemzeti légitársaságot, hanem egy országot is képviselünk. A munkánk része az is, hogy kíváncsiságot ébresszünk egy különleges és szép ország iránt, és ha már felébresztettük a vágyat, akkor lehetőséget teremtsünk e vágy megvalósítására. Ezért dolgozom.

Falus Tamás

Kapcsolódó cikk:

Vízsugár fogadta a Budapesten landolt Jumbo Jetet

Legyél az első hozzászóló "Jumbo Jettel Tel-Avivba" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*