Karácsonyra várva

New York

Az Egyesült Államokban az advent tulajdonképpen a híres – az 1620-as évek első bőséges betakarításához kötődő – Hálaadás ünneppel kezdődik, amelyet mindig november hónap negyedik csütörtökén ünnepelnek. A nevezetes esemény, amelyre az USA legmesszibb pontjáról is útnak indulnak a családtagok, tagadhatatlanul legfontosabb eleme a pulykasütés és ehhez kapcsolódóan a közös családi étkezés, amely az esztendő legfontosabb lakomája. Az ünnepi asztal hagyományos eleme a pulykához felszolgált töltelék, a vajas főtt kukorica, az áfonyaszósz, a krumplipüré, a zöldbab, illetve a sütőtöktorta.

A csütörtöki ünnepet követően szinte megbolondul az ország és persze ez alól a Nagy Alma, New York sem kivétel: a „fekete péntek” európai szemmel hihetetlen árleszállításokkal köszönt be. A hangulatot fokozza, hogy a sugárutakon, esténként nagy neon hópelyhek fénylenek és a Rockefeller Center elé odakerül az óriási, feldíszített fenyőfa.
Érdekesség, hogy az amerikai gyerekekhez nem jön a Mikulás december 6-án, sőt a karácsonyi ajándékot sem 24.-én Szenteste kapják, hanem december 25-ére virradó reggelen bonthatják fel a csomagokat a fa alatt.

 

London

Londonban, a Trafalgar Squere-en, a város egyik középpontján, hatalmas karácsonyfát állítanak az angolok az advent kezdetekor. Az egész Temze-part fényárban úszik, amely csodálatos hatása mellett a vásárlási lázat is növeli: a statisztika szerint a szigetországban költenek a legtöbbet karácsonykor.
Bár nincs kifejezetten szervezett adventi vásár Londonban, az Oxford Street híres üzleteit ilyenkor mégis elárasztja a hatalmas embertömeg. Angliában ebben az időszakban ugyan nem kap hangsúlyos szerepet a vallási jelleg, más módon mégis érvényesül a szeretet és az együtérzés: egész Nagy-Britanniában milliók adják, feleslegessé vált holmijaikat – legyen szó bútorokról, ruhákról avagy egyéb háztartási cikkekről -, az Üdvhadsereg segítségével a rászorulóknak.

 

Párizs

November végétől, szó szerint fényárban úszik a francia főváros. Csak a Champs-Éysées-n mintegy 2,5 kilométer hosszúságban kígyózik a fényfüzér. Az üzletek gazdag dekorációval, izgalmas ötletekkel, élőképekkel és különböző lenyűgöző látványossággal vonzzák a vásárlókat. A Galéries Lafayette vagy a Printemps áruházakban a szó szoros értelmében hömpölyög a tömeg, de az exkluzívitás még a gourment-részlegen is érezhető, ahol kívánságra, elegáns csomagokat állítanak össze, a létező összes luxuscikkből. De a Printems még ennél is tovább megy: különleges szolgáltatása az a személyes tanácsadás, amelynek keretében, előzetes egyeztetés után, az egyik egyenruhás alkalmazott nemcsak, hogy végigkíséri a vendéget az áruházban, de szakértő tanácsaival segít is kiválasztani a számára és a megajándékozottak számára legjobb termékeket. Az igazi adventi hangulatot persze nemcsak a fény utcájában érezhetjük meg: a francia főváros minden kerületében találhatunk olyan kisebb-nagyobb adventi vásárt, ahol bájos kis ajándéktárgyakat vásárolhatunk. A legbizarabbak talán a Montmartre üzletei, ahol akár maguktól a művészektől is vásárolhatunk teljesen egyedi műalkotásokat, ha valami világtól elrugaszkodottra vágyunk.

 

Velence

Velencében mindössze tíz éve rendeznek hagyományosnak mondható adventi vásárt. November végétől egészen karácsonyig állnak a kis felhúzott fabódék, ahol mindenki megtalálja a számára megfelelő ajándékot, legyen szó kézzel készített ékszerről, festményről, parfümökről vagy egyéb luxuscikkekről. De természetesen olcsóbb, kreatívabb kis tárgyakat is vehetünk szeretteinknek. A Velencei vásár különlegessége, hogy egy olyan gasztronómiai sarkot is létrehoztak az ínyenceknek, ahol szinte a létező összes olasz fogás megkóstolható.
A vásár mellett a karácsonyhoz kapcsolódó számos esemény zajlik, amely tovább tarkítja az amúgy is színes és érdekes kavalkádot.

 

Brüsszel

Európa fővárosában, Brüsszelben természetes, hogy először a Grand Palace-ra indulunk, ahol garantáltan egy meseországban érezhetjük magunkat, hiszen a régmúltat idéző csodálatos épületeket, fákat egytől-egyig pompás fényruhákba öltöztették. Az adventi vásár középpontja azonban mégis a Place St. Catherine, ahol a meleg fényű fényfüzérek különlegesen jó hangulatot teremtenek a Karácsony váráshoz, amelynek elmaradhatatlan eleme – Belgiumról lévén szó -, az ízletes belga forrócsoki illata. És mivel a téli élményekhez a hógolyózás és a korcsolyázás is hozzátartozik, utóbbiról a vásár közelében található korcsolyapálya gondoskodik.

 

 

Berlin

Az ünnepek közeledtével Berlin több pontján is állítanak fel karácsonyi bódékat, a város szinte minden kerülete saját vásárral büszkélkedik. Évente közel 60 piac, úgynevezett Weihnachtsmarkt várja a szemlélődőket a német fővárosban, a forgalmas főutakon egyaránt találkozhatunk derűs karácsonyi fényekben és szívet melengető illatokban úszó vásárokkal, mint eldugott tereken, mellékutcákban.

A legszebb látvány a Kurfürstendamm-on, Berlin legnagyobb bevásárlóutcáján tárul a látogatók elé: A téliesen dekorált kirakatokban mozgó mesefigurák keltik életre a karácsonyi hangulatot, a sugárút közepén pedig hatalmas, neonfényes karácsonyi motívumok díszelegnek. A Kaiser-Wilhelm emléktemplomot körülvevő, hagyományőrző vásárban pedig kézművesek kínálják tradicionális jellegű portékájukat kb. 170 bódéban. Az autentikus gasztronómiai melegedőkben bővelkedő vásári forgatag mellett az adventi szórakozásról pedig egy 50 méteres óriáskerék, ingyenes műjégpálya valamint különféle színpadi előadások gondoskodnak.

 

Bécs

Bécsben évente több Christkindlmarkt is megnyitja kapuit, a legnagyobb és leghíresebb kétségtelenül a városháza előtti parkban várja látogatóit november 13. és december 24. között. A vásár tradíciója a 18. századba nyúlik vissza, bár a legenda szerint már 700 évvel ezelőtt rendeztek már karácsony előtti vásárt. Jelenlegi helyszínén 1975 óta kerül megrendezésre, mostani formáját pedig 25 éve nyerte el: Pazar ünnepi világítás, adventi zenék valamint forraltbor-, kürtőskalács- és sültgesztenye-illat adják a Christkindlmarkt összetéveszthetetlen hangulatát. A környező parkban külön a gyermekek számára téli mesevilág lett kialakítva, a tanácsházában berendezett Jézuska-műhelyben a legkisebbek is készíthetnek ajándékokat vagy írhatnak levelet a Jézuskának. Nem véletlenül tartják a Christkindlmarkt-ot Európa leginkább gyermekbarát karácsonyi vásárának.
A spittelbergi karácsonyi vásár egy meghittebb, csendesebb alternatívát kínál a nagy Christkindlmarkt ünnepi nyüzsgéséhez: A Spittelberg városrész hangulatos, szűk kis utcácskái, kávézói és vendéglői varázslatos hangulatot nyújtanak. Talán ez a legautentikusabb bécsi vásár: Itt kizárólag tradicionális, kézzel gyártott ajándéktárgyakat vásárolhatunk.

 

Melbourne vs Sydney

Melbourne-ben sosem esik a hó, sőt a nyári hőség épp az ünnepi időszak idején tetőzik. Ennek ellenére a karácsonyról itt sem feledkeznek meg, advent idején a város utcáin éppúgy felbukkannak évről-évre az ünnep hírnökei. A mikulással még a közeli strandokon is találkozhatunk, a turisták legnagyobb csodálkozására. A híres és patinás Myers áruház kirakataiban is, akárcsak Európa nagyvárosaiban, animált mesefigurák adnak elő népszerű karácsonyi történeteket.

December elsejétől Melbourne egyik legnépszerűbb találkahelyén, a Federal Square-en található East Shard-épület frontoldala multimédiás kivetítés révén egyetlen hatalmas adventi naptárrá változik, melyen minden este 21 órakor egy újabb ablak kerül megnyitásra. Az eseményt egy húszperces, nagyszabású showműsor kíséri, melynek keretében Melbourne legfelkapottabb művészei karácsonyi témájú előadásokkal szórakoztatják a közönséget. Ez az esemény az elmúlt évek során az egész világon ismertté vált, világszerte rengetegen kísérik figyelemmel számítógépük előtt, élő adásban a virtuális ablakok megnyitását. Bár hó hiányában az ausztrálok kimaradnak a hóemberépítésből és hasonló téli szórakozásokból, a karácsony mégis számukra is fontos, meghatározó ünnep.
 

Szerző: H. Orosz Orsolya

Legyél az első hozzászóló "Karácsonyra várva" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*