Miközben az Amerikából indult, trendteremtő vasárnapi brunch – aminek fogásai egykor a reggelivel is összeértek – már a múlté, a mai büféasztalos brunchokat több helyen, többféleképpen tálalják. Közülük a legkülönlegesebb a Hotel Kempinski ÉS Bisztrója, ahol a klasszikus családi vasárnapi ebédet idézi a brunch.
A leves még gőzölög a fazékban, miközben a rántotthús már a tűzön kapja meg a színét és a tányérok is felkerültek az asztalra, hogy azután a család minden tagja egyszerre üljön le és az édesanya szép sorban merjen a húslevesből, ami olyan laktató és egészséges, hogy a családi legenda szerint biztosan vérré válik. Ez az idilli kép persze már a múlté. Kevés helyen van már ideje a háziasszonynak arra, hogy minden hétvégén elkészítsék a klasszikus, több fogásos vasárnapi ebédet és az is ritka, hogy a család minden tagja – jóesetben még a nagyszülők is – mind ott legyenek a vasárnapi asztalnál.
A Hotel Kempinski meleg hangulatú, a világ trendi kávéházait idéző ÉS Bisztrója azzal segít a régi szokások visszatérésében, hogy a vasárnapi Családi Ebéd vendégei – az ingyenes parkolás lehetősége mellett – úgy adhatják át magukat a klasszikus vasárnapi fogások és a családi beszélgetés örömének, hogy közben semmi mással nem kell foglalkozniuk. A gyerekek szórakoztatásáról a felügyelt kreatív sarokban gondoskodnak, a finom falatokért meg se kell mozdulni. Mert miközben egy vérbeli brunchhoz illően bármilyen ételből – valamint ásványvízből, üdítőből, pezsgőből, sörből és borból –, korlátozás nélkül kérhetünk, a levest, valamint a kiválasztott fő- és grillételeket is frissen elkészítve, a pincér tálalja fel az asztalnál. Vagyis nem kell minden fogásnál a büféasztalhoz menni és onnan választani. Mindeközben pedig diszkrét élő zene is gondoskodik arról, hogy a családi ebéd minden tekintetben meghitt legyen.
És ha már vasárnapi családi ebéd, elmaradhatatlan a forró húsleves, ami itt a legendás bécsi Tafelspitz, vagyis a klasszikus marhahúsleves, benne prémium minőségű főtt marhahússal, velőscsonttal és gyökérzöldségekkel. Mellé tálalva a pirítóssal, tejszínes spenóttal, pirított „röstivel”, metélőhagyma mártással és az elmaradhatatlan almás tormával szervírozza a pincér. Aki előtte még az előételt hozza az asztalhoz, többek között bélszíntatárral és vadpástétommal.
A leves mellett a klasszikus „vasárnapi hús” a rántott hús sem hiányozhat, az ÉS-ben természetesen bécsi szeletként és borjúból. De a választékból nem hiányzik a marhapofa, a laposhalfilé, a grillezett királyrák, vagy éppen az érlelt rib eye sem. Akinek pedig ezek után még az édességre is futja erejéből, a bécsi trendet – Tafelspitz, Bécsi szelet – folytatva, egy ízletes almás rétest is választhat, vaníliaöntettel. Vagy bármi mást az édességpult kínálatából, amihez egy jó espresso-t, vagy kapucinót érdemes társítani a vasárnapi Családi Ebéd lezárásaként.
Érsek M. Zoltán