Kikapcsolódás a vadvilág meg a barlangok ünnepén – hétvégi programajánló

Geotúrát hirdetett a Koloska-völgyben a Lóczy-barlang kedvezményes látogatásával a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a barlangok hónapja alkalmából. Az állatkertek pedig a vadvilág napján kínálnak remek programokat.

Balatonfüred másként

Március a barlangok hónapja, ennek keretében pedig a nemzeti parkok, így a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is különleges barlangi programokkal és jelentős kedvezményekkel várják a látogatókat. Balatonfüreden már március 3-án lesz egy remek program. „Ez alkalommal kicsit másképp járjuk végig a Koloska-völgyet, Jókai-kilátót és a látogatóközponttal kiegészült Lóczy-barlangot. A további természeti és kultúrtörténeti értékeket is felsorakoztató ösvényen sok érdekes információval mutatjuk be a felszínen és a felszín alatt ezt a rendkívül változatos területet.” – írta a nemzeti park.

Azzal folytatták: „Geotúránk bevezető szakasza alkalmat ad arra, hogy felidézzük az egykor külön településként létező Arács történelmi múltját és megemlékezünk híres szülötteiről a temető sírköveinek, országos védettséget élvező gyönyörű műemlék épületeinek segítségével.”

Elhagyva a települést kellemes, pihentető ösvényen a Sándor-hegy mellett kanyargó ösvényen érkezni meg a festői szépségű Koloska-völgybe. „A tisztás felé a Koloska-patakkal kötünk ismeretséget, majd rövid pihenő után a völgyet őrző Koloska-sziklaóriásoktól kérünk bebocsájtást. Egy néhány perces szerpentinen nem mindennapi sziklaorrok mellett elhaladva érünk fel a tetőszintre, ahol újra egy másik világba csöppenünk: a fehér köves „ördögszántás” karsztbokor erdejébe, amely különleges állat- és növényvilággal lepi meg az odalátogatót.”

A Tamás-hegy 315 m-es tetejéről emelkedő Jókai-kilátóból nyíló igéző panoráma feledteti az oda vezető emelkedőt. „Ezután egy kis ereszkedés következik, közben megpihenhetünk egy griffmadár-fészket idéző rejtélyes kőkoszorúban, ahol szikrákat csalunk ki a hatalmas tűzkövekből.”

A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul! A túrára maximum 30 főt tudnak fogadni. Jelentkezési határidő: a túrát megelőző napon 16:00 óráig, e-mailben telefonszám megadásával, vagy telefonon. Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Sárdy Julianna Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai munkatársa, geotúra-vezető; mobiltelefonszám: +36 30 491 0061. E-mail: sardyjulia@bfnp.hu

Tematikus állatkerti programok Debrecenben

Péntektől vasárnapig ünnepli tematikus programokkal a Vadvilág Világnapját a Zoo Debrecen! E jeles alkalomból a Zoo Debrecen öt kontinens élővilágának élményszerű bemutatásán túl interaktív programokkal várja az érdeklődőket március 3. és 5. között. Tematikus szakvezetésen mutatkoznak be azok a lakók, akik veszélyeztetettségük miatt nemzetközi fajmegőrzési program keretében élnek a Nagyerdő fái alatt, de a tettre kész természetbúvárok térképet ragadva maguk is felfedezhetik a CITES általi védelemre szoruló fajokat, sőt, etológusnak állva az állatok viselkedésének kutatásában is közreműködhetnek.

Néhai lakók reliktumaival és egy korábban sosem tartott ritkaság vadonatúj bemutatójával vár a Gibbonház, a kézműveskedni vágyók pedig a Mackókuckóban készíthetik az év madarát vagy emlősét mintázó egyedi emléktárgyukat. Azok, akik egy-egy nekik kedves lakó célzott támogatásával szeretnének hozzájárulni a Park fajmegőrzési tevékenységéhez, külön tájékoztatóponton mindent megtudhatnak a jelképes örökbefogadás lehetőségéről. Állatkerti belépővel valamennyi programelem díjmentes.

Látványetetések és állattréningek

Változatos programokkal várja a vadvilág napján a Fővárosi Állatkert a látogatókat. Látványetetésekkel, állattréningekkel, játékos ismeretterjesztő programokkal, valamint gyerekeknek és tanulmányi csoportoknak szóló belépési kedvezményekkel várja a látogatókat pénteken, a vadvilág napján Fővárosi Állat- és Növénykert.

Az ENSZ kezdeményezésére minden évben március 3-án tartják szerte a világban a vadvilág napját, amely a vadvilágra és a fennmaradását fenyegető veszélyekre hívja fel a figyelmet – olvasható az állatkert MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében. Mint írják, 1973-ban március 3-án írták alá a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó úgynevezett washingtoni egyezményt (CITES), aminek az idei évben ünnepelik az 50. évfordulóját.

Az alkalomból a budapesti állatkertben 14 állomáson várják a látogatókat. A Jane Goodall Intézet például “főemlősmentő állomással” települ ki az emberszabásúak házához, az Agrárminisztérium pedig azt mutatja be, hogyan segíti már ötven éve a washingtoni egyezmény a veszélyeztetett fajok védelmét. Más állomásokon kézbe vehető “állati alkatrészekkel”, a beporzókkal, az ízeltlábúakkal vagy az állatkertben zajló vadállatmentő munkával lehet megismerkedni.

Délelőtt 10 és délután 2 között 11 látványetetés és állatbemutató várja az érdeklődőket, egyebek mellett a sörényes hangyászoknál, a perzsa leopárdoknál és a szibériai tigriseknél, valamint a gorilláknál, a keáknál, az oroszlánfókáknál, a zsiráfoknál, a rákosi viperáknál, a tarvarjaknál, az elefántoknál és a Cápasuliban.

A változatos programok mellett az állatkert belépési kedvezménnyel is készül elsősorban tanulmányi csoportoknak és azoknak a 18 éven aluli látogatóknak, akik állatos vagy növényes arcfestéssel, állatos maszkkal, álarccal vagy plüssállattal érkeznek.