Kinek segít a légi szakszervezet

Aki kicsit figyelt a rendkívül erős iparági szakszervezeti háttérrel rendelkező légiközlekedés világára, jól emlékszik arra, amikor a csődbe rohanó belga Sabena légitársaság szakszervezetei szinte még akkor is transzparensekkel a kezükben tüntettek a repülőtéren, amikor már csak az volt a kérdés, hány óra múlva mondják ki a cég végítéletét. Nos kimondták.

A Malév szakszervezetei sem sokkal maradtak el sokkal ettől. Akkor is magasabb bérekért küzdöttek, amikor a nehezen és szűken csepegtetett állami támogatás miatt szinte hónapról-hónapra élt a nemzeti légitársaság. A Malév „elszállt”, maradtak a leányvállalatai. Köztük a földi kiszolgálást végző, nyereséges Ground Handling (GH). Vezetője az a Limburger Lóránt, akit megbízott vezérigazgatóként, a már szinte menthetetlen Malév élére is kineveztek és akinek irányításával a nemzeti légitársaság, a korábbi évekkel ellentétben nyereséges időszakot tudhatott magáénak. De a túléléshez ez is kevés volt.

A GH legfőbb partnere természetesen a Malév volt, amelynek kiesésével a földi kiszolgáló cég is rendkívül nehéz helyzetbe került. Az üzleti élet ökölszabálya szerint, amikor csökken megrendelés, visszaesik a bevétel, az adott cégnek is alkalmazkodnia az új helyzethez. Le kell faragnia kiadásait: ilyenkor szinte elmaradhatatlan a létszámleépítés. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) ezt nehezményezi, mondván a cég vezetése irreálisan nagy létszámleépítést akar, miközben nem tett meg mindent azért, hogy a konkurenciától új ügyfeleket csábítson magához. Pedig nem árt tudni, hogy a légitársaságok éves szerződéssel választanak maguknak üzleti partnert, vagyis a már Pestről üzemelő légitársaságok elcsábítása egyik napról a másikra, szinte lehetetlen feladat. A másik probléma az, hogy a Ferihegyre érkező újabb és újabb – főként fapados -, légitársaságok ugyan potenciális partnernek számítanak, de nehéz velük üzletet kötnie annak a GH-nak, amely iránt az anyacég csődje és a jövőjéhez kapcsolódó bizonytalanság miatt jelentősen megcsappant a piaci bizalom.

A fő kérdés ezek után az, hogy a szakszervezetek végülis kinek az érdekeit védik?