Királyi számok Krakkóból

Krakkó polgármestere, Jacek Majchrowski az eredmény értékelésekor kiemelte, milyen fontos visszajelzés ez a város számára, hiszen a nagy népszerűséget mutatja, hogy a látogatók több mint 90 százaléka ajánlaná is ismerőseinek Krakkót, és többségük még szívesen visszatérne a városba egy újabb látogatást téve.

A csaknem 10 millió vendégből 2 millió 650 ezer külföldi volt: a fiatalok és az idősebb korosztály tagjai egyaránt szép számmal látogatták a várost. Közlekedés szempontjából kiemelendő, hogy a látogatók 53 százaléka érkezett repülővel. Az utazás célja, a városnézéstől a pihenésen át a zarándoklatig, valamint az ismerősök, rokonok meglátogatásáig, igen sokféle volt 2014-ben is. Külföldiek és lengyelek egyaránt értékelték a város különleges atmoszféráját, a vendégszeretetet és a turisztikai szolgáltatások színvonalát, így a szálláskínálatot, a sokszínű programokat és a gasztronómiát is.

A legnépszerűbb látnivalók élén a Wawel királyi vár áll, valamint a Főtér és a Kazimierz-negyed, de szintén sokak által kedvelt a Posztócsarnok, a Mária-bazilika, a Barbakán és a Schindler-gyár múzeuma is.

A hivatalos adatok a Kis-Lengyelországi Turisztikai Szervezet kutatásából ismerhetők meg.

Legyél az első hozzászóló "Királyi számok Krakkóból" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*