Volt egy idő, amikor Bibione felejtős volt, a megúszós nyaralás chimborazo-ja. A helyzet azonban az, hogy összeszedte magát a városka és az Észak-Adria egyik megkerülhetetlen pontjává vált. Ha van az embernek kényelmes technikája, az egyik legpöpecebb nyaralást lehet kihozni a homos tengerpartból.
Amikor a kilencvenes évek legelején nagymamám testvére hazalátogatott LA-ből Budapestre a családdal, Bécsben, egy akkor vadiújnak számító VW T4-et béreltek, ha jól emlékszem kilenc személyeset. Ezzel az autóval jártuk körben Abaúj környékét végig látogatva a családot, Monoktól Mádig, Abaújszántótól Tarcalig. Kiskölyökként akkor kapott el a T érzés – bár amikor egyel korábban egy automata Opel Kadettel jöttek, ami bírta a 160-at is, akkor épp abba voltam szerelmes. Minden esetre a T4 jobban megfogott.
Városi gyerekként azonban soha nem gondolkodtam nagy autón, az eddigi legnagyobb egy Chevi Lacetti SW volt, de a parkolási nehézségek miatt jellemzően a közép kategória „csapott hátsó” érdekelt és jól is volt ez így. Mostanáig. Pontosan harminc évvel később az abaúji túra hosszúságához hasonló útra kísért el minket egy újabb T, ezúttal a hetedik generáció a Multivan T7 Hybrid 1,4, amelyet a VW nagyon egyszerűen a legmodernebb innovációnak és a legnagyobb bulinak tart ebben a kategóriában.
Tradíciók
A történet 1994-ben kezdődött, amikor anyámmal bekapcsolódtunk a magyarok Bibione „őrületébe”. Akkoriban a HungarHotelsnek volt a városban érdekeltsége, a Hotel Olimpia (ma is megvan). A 128-as (centoventotto) szobában laktunk, busszal mentünk. Majd 1998-tól egészen a pandémiáig egy-egy év (amikor jöttek a gyerekek) kihagyásával rendszeresen Bibionéban nyaraltunk, autóval. Kitöltve az aktuális gépjármű rendelkezésre álló csomagfelületét. (Tapasztalat, hogy minél több hely áll rendelkezésre a csomagoknak, annál több kacatot képes bepakolni az ember egy nyaraláshoz, és minél kevesebb hely áll rendelkezésre, annál egyszerűbb a nyaralás. A Multivanban volt hely: a pihenés első és utolsó órái a teljesen felesleges ki-be pakolással mennek el; ugyancsak tapasztalat, hogy ez néhány perc alatt képes lenullázni a pihenés alatt elért zen állapotot.) Ebbe a tradícióba kapcsolódott be a legendás T, mert ebben az évben egyel többen mentünk a tengerpartra, a Ceed-ünk ilyen tömeg szállítására nem alkalmas.
Az út
A kétezres években Bibionéba a legegyszerűbben Hegyeshalom-Bécs-Klagenfurt-Wilach-Tarvizio-Udine-Latisana útvonalon lehetett eljutni, megállásokkal, pihenéssel együtt körülbelül 7 óra alatt. Nagyjából 10 éve már Szlovénián keresztül vezet az út (Lendva-Maribor-Ljubjana-Gorizia-Palmanova-Latisana), de a nyári időszakban a hét órás menetidő nem igen változott, sőt ha nincs szerencséje az embernek, főleg hétvégén, hatalmas dugókba szaladhat bele, így az indulásnál érdemes 8 órát számolni. Magyarországon az út jellemzően Siófokig pusztító, onnan Mariborig laza. Az igazi megpróbáltatás Ljubljana előtt jön és egészen Postojnáig tart, onnan megint simán lehet menni. Ám mivel a Szlovén szakaszon több a 100-110-es megengedett sebesség, mint a 130-as, amihez nagyon erős forgalom társul, érdemes komolyan átgondolni az osztrák útvonalat, ugyanis a tervező is csak fél órás időtöbblettel számol, cserébe például az autópálya matrica olcsóbb. (A szlovéneknél 7 napos a matrica, tehát visszafelé is kell venni, ami 32 euró, pont annyi, mint a havi. Az osztrákok felé viszont több benzin kell.) Az olaszok is fejlesztették az úthálózatukat, így az Udine-Palmanova-Latisana útvonalon egyrészt kisebb az autópálya terheltség, másrészt ritkábbak a nagy dugók, pedig 10-12 éve az utolsó szakasz volt a legnehezebb.
A busz
A T7 Multival több kint egy éves modell, az autós szakportálok már „kifilézték” a kocsit, így mi egy kicsit más szemmel közelítettünk az eszközhöz, pláne úgy, hogy valóban sokan voltunk, arra használtuk amire termett – személyszállításra, hosszú úton. Két dolog azonnal feltűnt a sofőrnek: a társaság fele a kényelmet élvezve Lendvánál elaludt, illetve Siófoknál ugyan elfogyott a villanyhajtás, de még így is 8 liter alatti fogyasztással hozta le a gép a 650 kilométeres távot. Nem szabad elfelejteni, hogy a jármű két tonna, megpakolva emberekkel és kacatokkal. Ez bámulatos teljesítmény, abban a kontextusban, hogy csak egy 1,4-es (150 lóerős) TSI erőforrás áll a rendelkezésére. Ezek a szkillek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a nyaralás ne feszültséggel kezdődjön. Nem is igazán érthető, hogy a kocsi menet módozataiba, a gazdaságos, a komfort és a vezető sítílusához igazodó mellé milyen megfontolásból került bele a sport fokozat. A tömeghez képest kicsiny erőforrásban van ugyan kraft, de két tonnát önmagában is nehéz megállítani, nemhogy emberekkel megpakolva. Vagyis ebben a járműben a vezetőnek nem a vezetési élményen, hanem a biztonságos, kényelmes haladáson jár az esze.
A kocsiba pakolt technika mind-mind ezt támogatja. VW-ről van szó, tehát alapelvárás, hogy magasszintű vezetést támogató rendszer legyen benne. Vannak persze hibái (nem minden táblát ismer fel, a sávtartó időnként hisztérikusan nyúl bele a kormányzásba, nem úgy, mint egy koreai, vagy japán cucc), de jellemzően németes precizitással hozza azt, amit az ilyen rendszerektől el lehet várni. Miközben a kocsi méretei (pedig ez a kis tengelytáv volt) nagyon megnehezítik a szűk helyeken való navigálást, beállást, a parkolást segítő vizuális rendszere, így a radar- és kamerázottsága külön kiemelendő. A középkonzol kijelzőjén egyaránt megjelennek a tereptárgyak síkban és felülnézetben is. A parkolást segítő rendszerhez szinkronizált automata váltó önállóan oldja meg a navigáláshoz szükséges sebességet, így a vezetőnek jellemzően csak a kormányt kell tekergetnie.
Ez a Multivan 7 személyes volt, az első sorban kettő, a középsőben szintén, az utolsó sorban három ülés található. A padlón három vágányon lehet mozgatni a fotel kényelmességű székeket, az ülőfelületük németesen puritán és éppen elegendő, de a támlák jó komfortérzetet biztosítanak, különösen az állítható karfákkal. Hátul inkább egyterű érzése van az embernek, középen kezdődik a buszos hatás. Ezt az érzetet erősíti, hogy az első két sor között (ide-oda) csúsztatható könyöklő konzol húzódik, amelybe építettek 4 pohártartót, szemetest és kinyitható kisasztalt, ha valaki éppen gyöngyöt akar fűzni a középső sorban. Másra nem igen alkalmas, minden esetre növeli az „ez is van benne” érzést. Fontos megjegyezni, hogy hét személy szállításánál épp ugyanolyan kevés benne a csomagtér (400 liter), mint egy középkategóriás autónál. Az ülések lehajtásával (ez nagyon németesen precíz) köbmétereket lehet azonban nyerni, más kérdés persze, hogy a hátul utazók így benn ülnek a csomagtérben.
Itt köszön vissza a VW megjegyzése, hogy a legnagyobb buli. És valóban… ha ezt a járművet „rendeltetésszerűen” használják, a vezető nagyban rábízza magát az automatikára és nem akarja kitapostni a lelkét (pedig hagyná magát) a világ legszerethetőbb téglateste válhat belőle – kellene is. Nem olcsó, 19 milliótól kezdődik és 28 millióig megy el, attól függően milyen motor és milyen automatika/elektronika van benne. A mienk a Hybrid hajtás miatt 23-25 körül volt, de itt érdemes megjegyezni, hogy ilyen méreteknél az elektromos meghajtásról érdemes lemondani, az intelligens vezetést támogató rendszerekről viszont nem. Egyrészt a hatórás töltés után rendelkezésre álló 35 kilométeres elektromos távból legfeljebb 20-25-öt lehet kiautózni, ami fele annyi, amit egy hybrid szedán kínál, másrészt a 650 kilométeres táv után is csak 8 kilométeres plusz töltést sikerült visszatöltenie a motornak (nyilván használta közben a megtakarított energiát), ami viszont többlet benzinfogyasztást okozott.
Bibione
Érdemes párhuzamot vonni a T7-el. A város nem akar többnek látszani, mint ami, cserébe nem is a legolcsóbb választás. Vannak persze itt is „sport módok”, egy-egy lélegzet elállító villa, vagy indokolatlanul drága hotel, de a hely a nyaraltatás nagyüzemére épít és nem a sallangokra. A város maga 1500 állandó lelket számlál, ehhez pedig mintegy 100 ezer ágy párosul, amit a szezonban ki is használnak a turisták. (A miheztartás véget, Bibione a teljes hazai idegenforgalom szoba és ágy kapacitásainak csaknem 20 százalékával bír.) A fő attrakció a tengerpart. A várost két lagúna fogja közre, középen 15 kilométer homokos „spiaggia” várja a strandolókat. Az apály-dagály jelenség homokpadokat alakított ki a tengerben, így nagyon hosszan, 30-50 méterre be lehet gyalogolni a tengerbe. A bibionei standos műfaj nagy virtuóza Rimini, felfelé található (Venece mellett) Jesolo, majd Caorle (Hemingway nagy kedvence), és Bibione után ott van még Lignano (ahol a hatalmas beton építmények között kissé megrekedt a 70-es évek levegője). Ezek mind homos tengerpartot biztosítanak, Bibione kifejezetten a gyerekes, középosztálybeli családokra épít, így a városban szó szerint minden korosztály képviselteti magát és a város nyüzsgése is elcsendesedik éjfélre – ami ilyen helyen kifejezetten előny, valóban lehet aludni nyitott ablak mellett is. A kilencvenes években jellemzően olaszok, németek, osztrákok és magyarok látogatták előszeretettel, ma már a város fő vendégkörét csehek, szlovákok, lengyelek, osztrákok, németek és magyarok alkotják, tavalyig az orosz vendégkör is számottevő volt. Az olaszok most főleg Bibione Pineda-ra járnak ez a rész esik közelebb Caorléhoz.
A hely sokat fejlődött 1994 óta, a főutcája a parttal párhuzamosan egészen a Pinedáig fut, de a város valójában csak a part középső részének magasságáig tart, a belvárosa a Piazzale Fontana köré épül, ez a legfontosabb tere, közel a piactérhez, bár a nagy fesztiválokat (mint a Sole) a Piazzale Zeniten tartják. A kilencvenes és kétezres évek közepén jellemzően olasz kiskereskedők alkották a város kereskedelmi palettáját, főleg bőr ruházattal, porcelánokkal, üvegekkel kereskedtek, sok volt a kézműves termék, illetve az arany és bizsu. Majd a 2008-as válság előtt fordulat jött és a főutca kisboltjait ellepték a kínai árusok, akik töménytelen mennyiségű – bár nagyon kurrens – műanyag kacatot kínáltak. E mellett a városban megmaradtak a hetvenes-nyolcvanas években kialakított rosticceriák, presszók amelyek kínálatban lekövették a csehszlovák lahodkykat, vagyis salátákat, hideg ételeket kínáltak, csak épp jellemzően tengerieket.
Bibione 2019-re kissé lepukanttá vált, ennek következtében a fizetőközönség is a vékonyabb pénztárcájúak közül verbuválódott. A pandémiát azonban nem karba tett kézzel bekkelték ki. A város vezetése újragondolta a kereskedelmi politikát, kitakarította az kínai árusokat, az üzletmixet a magasabb minőség irányába fordította. Ehhez párosult, hogy a pandémia alatt sok condominiumot felújítottak, modernizáltak, vagy lebontottak és újakat építettek. A rosticceriákat eltüntették, helyükre ma divatos streetfood üzleteket telepítettek, megjelentek a városban a magas minőségű borozók és több avitt kiskocsmát modern conveninece kávézó-borozóvá alakítottak. Ugyanez jellemző a parti bisztrókra is, nagyon sokat felújítottak, átalakítottak. Ennek hatására nem csak a külföldi turistákat, hanem a belföldieket is visszacsábították.
Árak
Mindezek azonban némi árszínvonal növekedéssel jártak, így újra a vastagabb pénztárcájú turisták jelentek meg, pedig 2019-ben az árak jellemzően budapestiek, vagy inkább az alattiak voltak. A belvárosban egy öt személyes apartmant bérlése egy hétre 850-900 euró, attól függően mennyire van messze a part. Hátrább egy százassal olcsóbb, még hátrébb egészen tűrhető. A három csillagos hotelek, reggelivel fejenként napi 70-100 euróból jönnek ki, a négycsillagosok 150, a teljes ellátás 200 körül van, per fő. Előnyük, hogy közvetlenül a parton helyezkednek el és ingyen adják a parti napernyőt, bár mindegyiknek van medencéje. A napernyő ára vonatkozik a belvárosi apartmanokra is, beleépítik a „contóba”. Amúgy pedig 63 euró egy hétre a hátsó sorokban, a tenger felől az első négy sor feláras. Az éttermi árak szinte eurócentre megegyeznek a balatoni magasabb minőségű éttermek áraival, a pizzázók semmivel sem drágábbak, mint a balatoni lángososok. A belvárosi szupermarketben a kenyér, a zöldség és a gyümölcs ugyancsak balatoni árszint. Ami olcsóbb, az a tészta, a bor, a sajt. Ami sokkal drágább, az a minőségi felvágott, a sör, a tej és a péksütemény (kenyéren kívül). Minden más hasonló a magyarhoz.
Összességében tehát aki jártas a balatoni árakban, azt nem veri mellbe, hogy egy-két dologra rápakolnak egy-egy euró extra árat (akció nem igen van, vagy nem úgy, mint itthon). De akit mégis mellbe csap, annak érdemes keresnie a külvárosban egy diszkontot, vagy hipermarketet (van ilyen), ott inkább csak lefelé talál eltérést a magyar áraktól. A városban sok agroturizmo található, ahol érdemes zöldséget-gyümölcsöt, vagy termelői bort venni. Az ottani árak 20 százalékkal magasabbak, mint az itthoni piaci árak (kb balatoni termelők árai), cserébe 50 százalékkal nagyobb termékeket lehet kapni mint itthon. (Példa: egy átlagos bikaszív paradicsom ott a napfénynek, az öntözésnek és a bővebb csapadéknak köszönhetően két ököl nagy, egy lilahagyma konkrétan a duplája az itteninek. Ugyanez a barackoknál és a padlizsánnál is.) Ezeknél a termelőknél viszont a bor, vagy az extra szűz oliva olaj sokkal olcsóbb, mint itthon. Tehát az étkezést és szórakozást – ésszel gazdálkodva – pont ugyanannyiból ki lehet hozni mint Balatonon, ám mivel ez Nyugat-Európa, egy pillanatnyi kihagyás, vagy oda nem figyelés súlyos felárat hozhat, akár már egy elszabadult sörözés, vagy borozás alkalmával is.
Látnivalók
Sokan jöttek vissza Bibionéból csalódva, hogy ez nem más mint egy gigantikus Siófok, mega Petőfi Sétánnyal összekötve. Ezen el lehet vitatkozni a két hely szolgáltatási színvonala alapján, de valóban, Bibione a spiaggia-ról szól, nem másról. Este piálni is ott érdemes, van hangulata. Azt viszont kevesen tudják, hogy a környéken nagyon sok látnivaló való van. Lefelé menet 90 kilométerre található Velence. Ez alap, vélhetően ezt mindenki tudja, ahogyan azt is, hogy napon belüli járásra van Verona, vagy a Garda tó. Aki viszont nem akar annyit utazni, annak vannak lehetőségei. A környék kis Velencéjének nevezett Caorle kötelező látnivaló (20 perc járás autóval), édes kis színes házakkal tarkított kifejezetten olcsó város és ahogy írtuk Hemingway kedvenc helye volt, több regényében is megemlíti a várost.
Bibionén keresztül vezet az olasz SS14-es parti út. Ez az ami igazán fontos a látnivalót kedvelők számára. Ezen az úton közelíthető meg 99 kilométerre Triest, amit egy magyarnak egyszer az életében látnia kell. Ott be kell ülnie a Pepibe és ennie kell egy monarchiabeli valamit. De addig is: útba esik például Grado. Monarchiabeli a belvárosa, hatalmas magnóliákkal ültetett a belvárosa. Az óvárosa 4-6. századi. Gradotól nem messze van Aquileia, ahol egy 3-ik századi templom áll, benne a világ egyik legnagyobb épen maradt mozaik padlójával. Triest felé haladva útba esik Prosecco, ami egy kicsiny poros város, a főtéren egy kávézóval, de erről a városról kapta a nevét a híres prosecco bor. Az oda felvezető út a legvadregényesebb kihívás. Itt a közelben van Duino, ahol ma is lakott szikla palota várja a bámészkodókat, Habsburg örökséggel. Tőle nem messze Triest határában pedig ott van a Miramare kastély, amelyet Triesthez hasonlóan egy magyarnak látnia kell. Triestben járva pedig két hely mindenképpen ajánlott, az egyik a Bagno Barbaro, a másik a Bagno Ausonia. Mindkét strand felejthetetlen élménnyé tesz egy igazi Bibionei nyaralást.
Szöveg és fotó: Hőnyi Gyula
