Koncz Zsuzsa tizedszer is a BS-ben

1962-ben, a Ki mit tud? című televíziós vetélkedőn kezdődött a magyar énekesnő szédületes karrierje, mely már harmincnyolc megjelent albumnál tart. Akkor ismerte meg Koncz Zsuzsát és gimnáziumi osztálytársát, Gergely Ágit az egész ország, amikor a Gézengúz című számot ismerték. (A sors fintora, hogy decemberben és január legelején az MTVA éppen Koncz Zsuzsa e versenybeli ifjúkori képével plakátolta tele az országot, hogy induló M3-as retró csatornáját hirdesse. Az énekesnő reklamációjára a plakátokat visszavonták.)

A vetélkedő után Koncz Zsuzsa a nagy generáció sztárzenekaraival énekelt; előbb az Omegával, majd az Illéssel és rövid időre csatlakozott a Metróhoz is. A jogi egyetemre járó Koncz Zsuzsa számára az Illés zenekarral felvett, Rohan az idő című dal jelentette a nagy áttörést. Szörényi Levente és S. Nagy István szerzeménye a magyar nyelvű rockzene első felvétele lett. A korong minden eladási rekordot megdöntött, és ezzel megnyitotta a hazai hanglemezipar új korszakát.

Később Koncz Zsuzsa Bródy János szövegeiben megtalálta azt, ami számára igazán izgalmas volt: a zene segítségével elmondani mindazt, ami a világban érdekelte. A politikai szigor, az alkalmi cenzúra sem fogott ki rajta, ha Bródy szövegei nemkívánatosak voltak, verseket énekelt; Arany Jánostól József Attilán át Kányádi Sándorig, többek között Bródy János zenéjével is. A 80-as évektől kezdve Koncz Zsuzsa dalszerzőinek népes társasága egyre bővült: Bródy János és Tolcsvay László mellett Bódi László Cipő, Lerch István, Bornai Tibor, Gerendás Péter, Závodi Gábor is beállt a sorba. A szövegírók, költők között megjelent a fiatal generáció: Tóth Krisztina és Karafiáth Orsolya is.

A kortalan énekesnő régi dalai mellett legújabb lemezének dalait is bemutatja márciusi nagyszabású budapesti koncertjén.

Fotó: Módos Gábor

Legyél az első hozzászóló "Koncz Zsuzsa tizedszer is a BS-ben" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*