Kóstolj bele az őskorba: kulináris utazás 5000 évet vissza az időben

A Heritage Malta (Máltai Múzeumfelügyelőség) Taste History (Kóstolj bele a történelembe) egysége ismét egy különleges gasztronómiai és történelmi kalandozásra hívta az érdeklődőket.

A Taste History csapata nem a közelmúltba, hanem a történelem előtti időbe kalauzolt bennünket. A program a 2020-ban sikeresen megrendezett tarxieni „Őstörténeti kurátor túra” folytatása. A „Kóstolj bele az őskorba” programon maximum 40 fő vehetett részt. A résztvevőknek lehetőségük volt különböző őskori időszakokban, azaz a kora neolitikumban, a templomépítők időszakában és a bronzkorban fogyasztott ételeket megkóstolni.

A menüsorban olyan ételek szerepeltek, amikről tudományos és régészeti bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy abban az időben léteztek és használták. Azon kétféle állatból származó húsokon kívül, amiknek állati maradványait máltai régészeti feltárásokon is megtalálták, a vendégek számos gabonafélét – melyeket a búza elterjedése idővel teljesen kiszorított – és olyan fák terméseit kóstolhattak meg, melyekről ismert, hogy már azokban az időkben is jelen voltak a szigeteken.

Az ételeket a Taste History vezetője, Joseph Cassar a helyszínen készítette el. Minden hozzávalót helyi és fenntartható formában termeltek. Arra ugyan nincs kézzelfogható bizonyíték, hogy azokban az időkben bort is fogyasztottak volna, de a már akkor is létező kereskedelmi kapcsolatok ezt nem zárják ki, így dukált a jó bor is a különleges vacsorához.