Közös szakmai rendezvénysorozatot indít a hat borrégióban a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa

2017 júniusától új alapokra került a bor- és gasztromarketing irányítása a Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) annak érdekében, hogy a szakmával szorosabb együttműködés jöhessen létre olyan kulcsprojektek kapcsán, mint amilyen a turisztikai országmárka kialakítása is. Az MTÜ a nyáron intenzív munkába kezd: mind a hat borrégióba ellátogat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával közösen az ügynökség szakmai rendezvénysorozata, létrejön az új egységes borarculat, információs portál indul a magyar borról, de idén második alkalommal megrendezésre kerül a Budapesti Borbár Túra is.

„A most készülő, új turisztikai országmárka szerves részét képezi majd a magyar bor- és gasztrokultúra, hiszen Magyarország elképzelhetetlen a minőségi borok és a sajátos magyar ízek nélkül” – fogalmazott Bánhegyi Zsófia, az MTÜ marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese. A vezérigazgató-helyettes hozzátette: „a Magyar Turisztikai Ügynökségnek a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával együttműködve az a feladata, hogy az országmárkán keresztül a magyar bor értékeit megismertesse a világgal, és így lendületet kapjon a borturizmus is. A magyar bor autentikus és hozzáférhető, ami miatt a külföldi és belföldi turisták számára valódi élményt jelent egy hazai borrégióba ellátogatni. A magyar borászatok megismerhetők, bejárhatók és nem utolsó sorban, történetük is van, mindez pedig vonzóvá teszi a borainkat minden érdeklődő számára” – mutatott rá Bánhegyi Zsófia.

„A gasztronómia és a bor marketingjét a Magyar Turisztikai Ügynökség a Bor- és Gasztromarketing Főosztályon, Gál Zsombor vezetésével június elsejétől egyetlen szervezetben végzi, ami jó lehetőség a szinergiákból fakadó előnyök kiaknázására és egy komplex, értékalapú szemlélet kialakítására” – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes. „A bormarketingen belül a legnagyobb feladat egy egységes, magyar bor márkastílus létrehozása. A külföldi és belföldi fogyasztói szegmens felé éppúgy be kell tudnunk mutatni a magyar bort, mint a vállalati területen, rámutatva eredetiségére és az egyes pincészetekhez kapcsolódó, inspiráló történetekre” – emelte ki Bánhegyi Zsófia. „Ennek érdekében egy átfogó információs portált indítunk hamarosan, amelyen keresztül mindenki megismerheti a magyar bor értékeit.”

A Magyar Turisztikai Ügynökség 2017 márciusában kötött együttműködési megállapodást a bortermelőket tömörítő Hegyközségek Nemzeti Tanácsával a közösségi bormarketing feladatok ellátása kapcsán. Az együttműködés nyomán az MTÜ megkezdte az év elején kialakított magyar bormarketing-koncepció országmárkába integrálását, amelynek egyik első lépéseként idén júliusban egy, összesen hat állomásból álló rendezvénysorozat indul annak érdekében, hogy a helyi szereplők is megismerjék az országmárka- és a bormarketing-koncepciót és lehetőség nyíljon a további szakmai párbeszédre. A szakmai országjárás első állomása július 6-án Tokaj lesz, ahol szó esik egyebek mellett a bormarketing-koncepció piramisának koronájáról, a magyar borkultúrát nemzetközi porondon legmagasabb szinten képviselni tudó Tokaji Aszúról is.

„Az állami bormarketing stratégia és a HNT ágazati stratégiája szervesen kapcsolódik egymáshoz: mindkettő a magyar bor presztízsének növelését és a termelők piacra jutási lehetőségeinek javítását kívánja elérni. Üdvös fejlemény, hogy a közösségi bormarketing ügye és az azt szolgáló forrás egyaránt Magyar Turisztikai Ügynökség hatáskörébe került” – mondta el Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.  „Reményeink szerint a jövőben a szakma is meghatározóan tudja formálni a magyar bor arculatképzését.  Az MTÜ-vel kötött együttműködési megállapodásunk lehetővé teszi, hogy egységben, egy irányba mozdulva fogjuk össze a szőlő- és borágazat közös érdekeit. Közös célunk, hogy az országról, a magyar kultúráról, a magyar életformáról megfelelő üzenetek jelenjenek meg” – tette hozzá Légli Ottó.

Az MTÜ a bor- és gasztromarketing területén már az első félévben is látványos eredményeket ért el: az ügynökség több nemzetközi kiállításon és szakmai rendezvényen is képviselte Magyarországot (így Düsseldorfban, New York-ban, San Francisco-ban és Londonban is), de fontos szakmai visszajelzés az is, hogy Budapest nyerte el az International Wine Tourism Conference (IWINETC) szervezési jogát 2018-ra, amely Európa legjelentősebb nemzetközi borturisztikai konferenciája. Folytatódik a tavaly nagy sikerrel útjára indult Budapesti Borbár Túra is, amelynek keretében a főváros borbárjaiban autentikus magyar borvidékek, kiemelkedő boros települések és önszerveződő módon létrejött borászati körök, egyesületek mutatkoznak be az érdeklődőknek. A borok mellett az adott borrégióra jellemző gasztronómiai különlegességeket is megismerheti a nagyközönség.

Legyél az első hozzászóló "Közös szakmai rendezvénysorozatot indít a hat borrégióban a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*