Különleges két személyes „hajószoba” Londonban

.

.

.

.

A „A Room for London” (Egy szoba Londonnak), a kortárs művészcsoport Art Angel, és a filozófus, Alain de Botton alapította Living Architecture megrendelésére készült el, David Kohn építész és Fiona Banner formatervező munkája nyomán. Tervüket mintegy 500 ajánlat közül választották ki.

A tervezés során a megrendelők előírták, hogy a szállás két személy befogadására legyen alkalmas és mindenképpen figyelemfelkeltő, az átlagostól eltérő megjelenéssel bírjon. Céljuk az volt, hogy olyan hotelt hozzanak létre, ahol a szabadságukat töltő utazók egy teljesen egyéni helyen szállhatnak meg, miközben a legmodernebb tervezéssel találkozhatnak.

A Queen Elizabeth Hall tetején elhelyezkedő „halászhajóról” fantasztikus kilátás nyílik a Temzére és a már-már London egyik ikonikus jelképévé vált London Eye óriáskerékre is.

London legkisebb szállodájában minden vendég csupán egy éjszakát maradhat, hiszen az érdeklődés hatalmas, mivel a szállás csak egy évig fog állni. A tervek szerint minden hónapban 10 napot íróknak, művészeknek adnak ki, míg a maradék 20 napot bárki igénybe veheti, £120-os kezdőösszegért.

A hotel a London 2012 Fesztivál részét képezi, mely egy „posztmodern menedékhely az elmélkedésre az olimpia éve alatt”.

Habár júniusig már minden nap foglalt, a július-december időszakra csak január 19-től nyílik meg az online foglalási lehetőség, így azok, akik érdeklődnek a szállás után, még az év második felében megszállhatnak benne.

További információ található a Living Architecture honlapján.

Legyél az első hozzászóló "Különleges két személyes „hajószoba” Londonban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*