A London Eye, az olimpiai láng és egy előkelő vacsora

 A 17 éves Amelia Hempleman-Adams július 23-án, a London Eye egyik kabinjának tetején állva, nem sokkal reggel 8 óra után emelkedett a magasba, az olimpiai lánggal a kezében. A 135 méter magas építményen állva, szinte egész London fölé emelte a fáklyát.

A kalandorlány elmondása szerint tudta, hogy nagy súlya van ennek a lehetőségnek, ami elsőre kicsit ijesztő volt számára, de tudta, hogy biztonságban van, így végül nem izgult.

„Ez egy olyan élmény, ami egyszer adódik az életben, különösen, hogy az Olimpia idén Londonban van. Ettől még különlegesebb az egész.”

A BBC kérdésére, hogy miként reagált, mikor felajánlották neki a lehetőséget így válaszolt:
„Elhatároztam, hogy megnézem, mit is kellene tennem, átgondoltam, aztán eldöntöttem, hogy megteszem.”


Fent a magasban…szinte egész London fölé emeli a lángot. – fotó: Reuters

Amelia, aki a híres kalandornak, David Hempleman-Adamsnek a lánya, arról ismert, hogy ő lett a legfiatalabb ember (16 éves), aki sílécen eljutott a Déli-Sarkra. A nagy utazásra még 2011 decemberében került sor, melyet apjával együtt tett meg.

Az olimpiai láng innen folytatja tovább útját, hogy olyan hírességek is vihessék, mint a nehézsúlyú boksz bajnok Lennox Lewis, vagy a Britain’s Got Talent tehetségkutató verseny győztes tánc csapata, a Diversity.

Vacsora a város felett

Azonban nem csak az Olimpia miatt került a London Eye előtérbe az utóbbi időben. Ugyanis, ha leszáll az est, a Millennium Óriáskerék néven is emlegetett látványosság átalakul: egy 135 méter magas forgó étterem lesz.

Két, erre a célra használt kapszula belül átalakul: a látogatók helyét pincérek váltják fel, és bekerül egy 8 fős asztal, megterítve vacsorához.


…..

A pincérek az este folyamán szolgálják fel a finomabbnál finomabb falatokat, miközben az itt tartózkodók minden pillanatban más és más pontból csodálhatják meg az éjszakai Londont.
Amennyiben pedig az egyik vendégnek „komfort szünetre” lenne szüksége, amint olyan pozícióba érnek, az óriáskerék megáll, és kiszállhat vendég, így még abban a megtiszteltetésben is részesülhet, hogy az óriási acélmonstrum csak az ő kívánságukra megáll és megvárja, míg visszatérnek.

Az egyedüli „szépséghibája” a vacsorának, hogy 8 fő részére az ára 5000 font, ami forintba átszámítva közel 2 millió Ft, melyet ha elosztunk a nyolc fő között, akkor is 230.000 Ft-ra jön ki egy vendég számára.

További információk: www.londoneye.com

forrás: The Sun, Condé Nast Traveller

Legyél az első hozzászóló "A London Eye, az olimpiai láng és egy előkelő vacsora" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*